39. fejezet - Tönkremenve

Sziasztok! :) Itt is vagyok a 39. fejezettel. A héten elég sokat gondolkoztam, hogy miről szóljon még a történet, milyen csavarokat tegyek bele, stb... Azon is pörgött az agyam, hogy hány fejezetet írjak ebben a blogban, mert eddig nem terveztem meg előre. Arra lennék kíváncsi, hogy szerintetek mennyit írjak? És megkérhetnélek Titeket arra, hogy ehhez a fejezethez komizzatok? Csak érdekel, hányan olvassátok a blogot, és hogy mi a véleményetek róla. Előre is köszönöm! Jó olvasást! :)

~E

Könnybe lábadt szemekkel álltam, az agyamon ezernyi gondolat és érzelem futott át.

- Amy, jól vagy? - simította meg a karomat Sophi, és aggódó tekintettel nézett rám. Nyeltem egy nagyot, nehogy elbőgjem magam, s halványan bólintottam. Ránéztem Louis-ra, majd sarkon fordulva rohantam el. Nem tudom, hogy merre, csak rohantam, míg végül egy szórakozóhely előtt találtam magam. Gondolkodás nélkül mentem be, leültem a pulthoz és kértem a lehető legerősebb piából...

***

Mikor már elfogyott a pénzem, és nem tudtam több italt venni, a pultra támaszkodva nehézkesen felálltam, és elindultam kifelé. Minden homályos volt, a lábaimnak nehezen tudtam parancsolni, majd mikor a kijárathoz értem, az ajtónak dőlve léptem ki a hideg és sötét utcára. Botladozva elindultam valamerre. A lábaim felett teljesen elveszítettem az irányítást, s egy kisebb gödörbe lépve a földre rogytam.
- A rohadt életbe! - kiáltottam fel. Idegesen a földre csaptam, majd nehezen feltápászkodtam. Nem találtam meg az egyensúlyomat, már felkészültem rá, hogy újra az aszfalton találom magam, amikor két erős kar megfogott.
- Te jó ég, Amy! - sóhajtott. A hangja Louis-é volt, de titkon reménykedtem abban, hogy csak képzelődök.
Kezeimet kirángattam az övéből, majd kikerülve őt botladoztam tovább.
- Várj már! - jött utánam, és megfogta a karomat. - Miért kellett inni, hm?!
- Ne kiabálj velem és engedj el! - ordítottam az arcába.
- Szánalmas vagy, tudod? Nem bírsz elviselni egy szakítást sem.
Remegni kezdtem a dühtől, ami átjárta a testem. Legszívesebben nekiestem volna, de mikor felemeltem a kezem, nem tudtam megtenni. Mert akárhogy bánt velem, szeretem.
- Ha annyira szánalmas vagyok, hagyj itt - köptem oda a szavakat.
- Nem hagyhatlak itt az éjszaka közepén ilyen állapotban. Hazaviszlek - fogta meg a karomat, és elkezdett húzni az utcán.
- Nem akarok hazamenni, engedj már el!
- Fogd már be! - förmedt rám, amitől kicsit megijedtem. - Hazaviszlek és kész.
Az út további részében csöndben voltam, csak baktattam Louis mellett. Láttam az arcán, hogy ideges, és fájt, hogy miattam.
- Itt is vagyunk. Aludd ki magad.
- Ne menj el - öleltem meg őt szorosan. Felsóhajtott, és próbált magától eltolni.
- Amy, mennem kell - emelte fel a fejemet és a szemembe nézett. - Te pedig lépj túl, rendben?
- Nem, nincs rendben. Nem akarok és nem is tudok túllépni - könnyeztem be. Vett egy mély levegőt, majd egy hajtincset kisöpört az arcomból.
- De meg kell értened, hogy ennek vége. De majd valami új elkezdődik neked is és nekem is, csak már nem együtt.
- De én csak veled akarom - gördült le egy könnycsepp az arcomon.
- Ne sírj, csak felejts el - lépett hátrébb. - Szia, Amy - tette zsebre a kezét, majd elfordult és elment. Távolodó alakját látva egyre jobban sírtam, majd felcammogtam a szobámba és a párnák közé vetettem magam.

***

Reggel úgy mentem iskolába, mint egy zombi. A folyosóra érve a hányinger kerülgetett, hogy minden második méteren ölelkeztek és csókolóztak a szerelmesek.
A fejemet lehajtva mentem előre egészen a szekrényemig, ahol Sophi-ék álltak.
- Szeretlek - döntötte Harry a homlokát Sophi-énak. A kezük össze volt kulcsolva, látszott, hogy boldogok.
- Én is szeretlek - mosolygott a barátnőm, majd megcsókolták egymást.
Szó nélkül nyitottam ki a szekrényemet és vettem ki belőle a könyveimet. Észre se vették, hogy ott vagyok, nem is akartam őket megzavarni, így elmentem és a folyosó végén lévő kispadra ültem. Arra nagyon kevesen járnak, abból is a legtöbb tanár. De most kivételesen Louis ment arra. Ilyen az én szerencsém...
- Jól vagy? - nézett rám.
- Persze.
Idegesen rázni kezdtem a lábam, míg ő halál nyugodtan állt előttem.
- Ami tegnap volt az... - kezdte el, de közbevágtam.
- Felejtsük el.
Végignézett rajtam, majd elment. Egy nagyot sóhajtottam, majd becsöngetés után elmentem órára, és egész végig azon gondolkoztam, hogyan tehetném túl magam Louis-n. Aztán eszembe jutott valami, ami tutira beválhat...

*Sophi szemszöge*
Amy-t egész délután nem láttam, még a srácok edzésén sem. Aggódtam érte azok után, ami történt. Nem vette fel a telefonját és az sms-ekre sem válaszolt, és amikor elmentem hozzá, nem nyitott ajtót.
Félek, hogy valami nagyon nagy hülyeséget csinált...
Reggel Harry a ház előtt várt. Mosolyogva mentem oda hozzá.
- Szia, édes - húzott magához és megcsókolt.
- Szia - mosolyogtam. Megfogtam a kezét, összekulcsoltuk ujjainkat és elindultunk.
- Beszéltem Louis-val. Mondta, hogy Amy tegnapelőtt eléggé berúgott, de aztán hazakísérte. Viszont Amy még mindig akarja őt.
- Nagyon szereti - sóhajtottam. - De Louis-t valamiért már ez nem érdekli. Nem értem, hogy mi változott meg azóta, olyan aranyosak voltak együtt.
- Szerintem is. De remélem majd megoldják.
Megérkeztünk a suliba, és láttuk, hogy egy csomóan összegyűltek egy helyen. Főleg srácok voltak, így feltételeztem, hogy egy új csaj jött a suliba.
Odamentünk, és az állam enyhén szólva leesett. Amy állt ott, és úgy nézett ki, mint egy sarkon álló. Tudom, hogy a legjobb barátnőm és nem kéne rá ilyet mondanom, de ez nagyon durva volt. Alig takarta valami a testét.
- Amy? - néztem rá.
- Hm? - rágózott feltűnően, majd fújt egy buborékot.
- Mi történt veled?
- Semmi, nyugi már - vont vállat.
- Amy, szia - ment oda hozzá Amber és Lizzie. Megölelte őket, majd rám mosolygott.
- Te velük barátkozol? - ráncoltam a szemöldökömet.
- Lazulj már, jó fejek.
- Mi folyik itt? - jött oda Scott is, majd megcsókolta Amber-t. - Hú, Amy te aztán megváltoztál - nézett rajta végig.
- Tetszik? - fordult körbe, s a körülötte álló srácok nyála csorgott.
- Ma lesz nálam medencés buli. Mindenkit meghívok. Harry, téged is - kacsintott rá Lizzie, majd Amber-rel, Amy-vel és a bátyámmal együtt elment.
- Te jó ég - néztem utánuk. - Amy-t jobban megviseli a szakítás, mint gondoltam...