63. fejezet - Miénk a nap

Sziasztok! :) Meghoztam a 63. fejezetet. Elég rövid lett, amit sajnálok, meg elég ritkán jönnek mostanában a részek, amiért szintén elnézéseteket kérem. Remélem, hogy azért tetszeni fog, és hagytok pár komit, ahogy azt az előzőnél is tettétek! :) Jó olvasást!

~E

Zihálva dőlök a mellkasára. Hatalmas kezeit a fenekemre teszi, majd a csípőmnél fogva letol magáról. Elfordul tőlem, magra húzza a takarót, és kényelembe helyezkedik.

- Most így fogsz aludni? Hm... - bújok hozzá és egy puszit adok az arcára.

- Most ne, álmos vagyok - ásít. A telefonja rezegni kezd, s megnézi a kijelzőt, majd felveszi. - Szia, édes! Aha, tök jó...Uh, tényleg? És mi van rajtad?...Hmm az a kedvencem...Uhum, értem. Akkor majd még beszélünk!...Én is téged, szia! - nyomja ki. Összeráncolt szemöldökkel nézek rá. - Most mi van?

- Szerinted?! Most feküdtünk le, erre itt nyáladzol Lizzie-vel. Vagy... ez neked nem jelentett semmit?

Halkan felnevet és magához húz.

- Butus kis Sophi! - sóhajt. - Attól, hogy lefeküdtünk, nem fogunk újra összejönni.

Nehezen tartom magam, a könnyeim nagy cseppekben folynak le az arcomon. Becsukom a szemem, s egy mély levegőt véve eltolom magam tőle, majd lerohanok a konyhába. A székre ülök, felhúzom a lábaimat és a térdemre hajtom a fejemet. Hagyom, hogy a könnyeim folyjanak, egyszer biztosan elfogynak...

Hajnalban fütyörészésre ébredek. Felemelem a fejemet, a nyakamba és a hátamba nyilall a fájdalom.

- Jó reggelt - vigyorog Harry, és mellém ülve kezd el kávézni. Nem köszönök viszont. A fejemet oldalra döntve felszisszenek és elkezdem masszírozni a nyakamat. - Az ágy kényelmes volt. Nem értem, miért nem választottad azt.

- Nem tetszett a társaság - morgom, és a csaphoz megyek, hideg vízzel megmosom az arcomat.

- Ma miénk az egész nap. Mit akarsz csinálni?

Komolyan úgy viselkedik, mintha semmi nem történt volna.

- Veled semmit - zárom el a csapot, és felmegyek a szobában. Az ágyra vetve magam egy mély levegőt veszek. Harry illata van. A szívem hevesen kezd dobogni. Ha nem lenne teljesen kiszáradva a szemem, valószínűleg újra sírva fakadnék.

Pár másodperc múlva mellém dől, és rám mosolyog. Csak tudnám, hogy most meg minek örül ennyire...

- Nem akarsz valamit mondani? Esetleg azt, hogy szeretsz?

- Egy rohadt szemét vagy - fordulok el.

- Hát, nem egészen erre gondoltam - kuncog és közel fekszik hozzám. - Jól áll, ha morci vagy - simítja végig a karomat. Elhúzódok tőle, felkelek és kimegyek az erkélyre. A nap épp feljön. Gyönyörű a látvány. Harry kezei átfogják a derekamat, a fejét a vállamra teszi. Mélyen felsóhajtok, becsukom a szemem.

- Miért csinálod ezt? - kérdezem erőtlenül.

- Miért, nem tetszik? - ad egy puszit az arcomra, majd a nyakamra.

- Nem értem, miért nyomulsz, amikor ott van Lizzie, akit... szeretsz - nyelek.

- Ugyan! Nem szeretem őt, csak a testét. Azt viszont nagyon - mosolyog és a szám szélére lehel egy apró puszit, majd maga felé fordít, a korláthoz tol, és szenvedélyesen megcsókol. Nagyon nehezen, de a mellkasára téve a kezeimet, eltolom magamtól. - Most már meg sem akarsz csókolni?

- Hogy lehetsz ekkora szemét? - remeg a hangom. - Tudod, hogy ez nekem hogy esik?!

- De miért? - simítja meg az arcomat.

- Azért, mert szeretlek! - ordítom el magam, mire elmosolyodik.

- Én is szeretlek - dönti a homlokát az enyémnek. Most aztán rendesen összezavart. - Csak arra vártam, hogy kimondd végre!

- Ez most komoly?! Harry, egy kibaszott éve szenvedek miattad! - mordulok rá.

- Na jó - sóhajt. - Eleinte, amikor szakítottunk, tényleg nem akartam már veled lenni. De aztán ahogy telt az idő, rájöttem, hogy Lizzie-vel semmit nem ér, ami köztünk van. Veled ezerszer jobban éreztem magam, és elkezdtél hiányozni. Akartam hallani, hogy te is szeretsz engem.

- Jó, és most mit vársz?

- Legyél újra velem - néz a szemembe. A szívem egy nagyot dobban, és hevesen kezd verni. Itt a lehetőség, amire már egy éve várok. Viszont félek. Félek, hogy újra elveszítem. - Legalább csak próbáljuk meg - simítja meg az arcomat és egy puszit ad az ajkaimra. - Na?

Felsóhajtok, a kezemet a mellkasáról lejjebb csúsztatom, és szorosan megölelem. Azonnal viszonozza.

- Most felhívom Lizzie-t, és beszélek vele - ad a fejemre egy puszit, s visszamegy a szobába. A mosolyomat nem bírom visszatartani, legszívesebben örömömben ugrálnék. Harry Styles újra az enyém. Csak az enyém. Senki nem veheti el tőlem, még Lizzie sem.

Ahogy apáék elmennek, Scott-ék is lelépnek, így ketten vagyunk Harry-vel.

- Na és mit szeretnél csinálni? - ül a kanapéra, és az ölébe húz, miközben átöleli a derekamat. - Miénk az egész nap.

- Bepótolni az egy évet - mosolygok.

- Hm... milyen értelemben? - néz a dekoltázsomra, huncutul elmosolyodik.

- Nem olyanban, amilyenben te gondolod - fogom meg két oldalt az arcát, és felemelem a fejét. - Csak veled akarok lenni - csókolom meg.

- Hmm... Egy séta? - mosolyog.

- Rendben!

Felállok, megfogja a kezemet és elindulunk.

Nem is nagyon tudok figyelni a minket körülvevő környezetre, annyira boldog vagyok, hogy Harry-vel újra kéz a kézben sétálunk.

Lemegyünk a partra, s a homokba ülünk. Harry közel húz magához, átkarol és egy édes puszit nyom az arcomra, majd az ajkaimra, s szenvedélyesen csókolózni kezdünk. Összedönti a homlokunkat.
- Tudod, édes voltál, amikor álmodban a nevemet mondogattad.
- Mi? - pirulok el. Felkuncog.
- Néha éjszaka néztelek, ahogy alszol. Akkor én is nyugodtabban tudtam álomba merülni.
- Ez... aranyos - mosolygok. - Lizzie-vel beszéltél?
- Uhum. Elmondtam neki, hogy mi a szitu. Kicsit kiakadt, de nem nagyon izgat - von vállat, s magához ölel. A mellkasában hallom erős szívdobbanásait. Elmosolyodok.
- Olyan boldog vagyok - kulcsolom össze az ujjaimat az övéivel.
- Most már én is - simogatja a kézfejemet és az arcomra ad egy puszit.
Egészen este hatig a parton mászkálunk, hülyéskedünk. Sosem éreztem még ennyire jól magam, mint a mai nap.
Visszamegyünk a szállásra, se apáék, se Scott-ék nem értek még vissza.
- Nocsak, még mindig kettesben - mosolyog, és lassan a falhoz tol. Kezeimet a nyaka köré kulcsolja, teljes testével hozzám simul.
- És mit szeretnél? - birizgálom hátul a fürtjeit.
- Kihasználni, hogy nem kell visszafogni magunkat - csókolja meg a nyakamat. Halkan felnevetek, a szemeim automatikusan lecsukódnak. Érzem, hogy elkezdi szívni a bőrömet.
- Tegnap este nem volt elég? - mosolygok.
- Mmm... Te mondtad, hogy az elmúlt egy évet be kell pótolni - mosolyog, s a szemembe néz. - Vagy te nem akarod?
- Hogyne akarnám - csókolom meg szenvedélyesen. Felemel, s utunk egyenesen a szobába vezet...