2. fejezet - Hard to forget

Sziasztok! Köszönöm a komikat és a már 6 feliratkozót! :) Meghoztam a 2. fejezetet, remélem tetszeni fog! Most jelenik meg az első mellékszereplő, Ellie, aki a továbbiakban nem kap fontos szerepet. Jó olvasást! :D

~E   

Mozi után hazakísértem Amy-t, mert ő közelebb lakott. Aztán én is elindultam haza. Útközben találkoztam Louis Tomlinson-nal.

- Hé, állj meg egy percre, légyszi - szólt utánam, mikor elhaladt mellettem. Visszafordultam és néztem rá, várva, hogy mit akar. - Mi van köztetek Harry-vel?

Meglepett a kérdés. Louis Harry legjobb barátja, nem értem, miért engem faggat ilyen hülyeségekkel. Mert igen, ez hülyeség. Hogy lenne köztünk bármi is?

- Semmi. Miért, mi lenne?

- Nem tudom, csak láttam, hogy edzésen folyton mosolyogtok egymásra. Aztán utána láttam, hogy kint beszélgettetek.

- Nincs köztünk semmi, tényleg - mondtam el őszintén. - Te is tudod, hogy Harry-nek van barátnője.

- Igen, tudom, ne haragudj. Csak már zaklatott ez a kérdés. De még mindig nem értem, hogy miért beszélgetett veled.

- Miért ne beszélgetett volna? Azért, mert én más vagyok, mint ti? - néztem rá és talán kicsit hangosan beszéltem.

- Nem, csak Harry nem szokott beszélgetni csak úgy valakivel.

- Hát velem beszélgetett és túl tehetnéd már ezen magad. Egyébként ha annyira érdekel, kérdezd meg tőle!

Azzal ott hagytam. Iszonyatosan felidegesített. Olyan, mintha Harry nem szólhatna hozzám, csak mert én nem tartozom a népszerű csajok közé.
Ahogy hazaértem, próbáltam kicsit lehiggadni.
- Sophi, idejönnél egy kicsit? - hallottam apa hangját a konyhából. Felismertem ezt a hangnemet, valami nem tetszett neki.
- Tessék - álltam meg az ajtóban és az ajtófélfának támaszkodtam.
- Ülj le, kérlek.
Leültem és apa komoly arcára néztem.
- Scott mondta, hogy elég jól kijössz mostanában Styles-szal. Igaz ez?
- Csak beszélgettünk egy kicsit edzés után.
- Sophi, te nem ismered őt. Nem szabad vele barátkoznod.
- Miért mondod meg nekem, hogy kivel barátkozzak és kivel ne? - emeltem fel a hangomat, amit nem kellett volna.
- Mert én vagyok az apád! Most pedig menj a szobádba!
Idegesen felrohantam és becsaptam magam után az ajtót. Bementem a szobámból nyíló fürdőszobába, letusoltam és felvettem a pizsamámat. Fogat mostam és befeküdtem a puha ágyba. Átkaroltam egy párnát és lehunytam a szemeim, de nem tudtam elaludni. Egyfolytában csak Harry-n járt az eszem. El kellene őt felejtenem, de nem megy.

***

Reggel az ébresztőórámra keltem. Kinyomtam és nyújtóztam egy nagyot. Pár perc lustálkodás után lementem és csatlakoztam a reggelihez.
- Ma nehéz napotok lesz? - kérdezte apa.
- Nekem annyira nem - válaszolt Scott.
- Nekem sem - motyogtam. Igazából nekem nagyon is nehéz lesz Harry miatt. Valahányszor ránézek, elfelejtem magam körül a világot.
Reggeli után elmentünk suliba. Amy-vel a kapuban találkoztam és megöleltem őt.
- Szia csajszi, minden rendben? - nézte komolyan az arcomat. Ő mindig észreveszi, ha valami nem stimmel. Jobban ismer engem, mint én magamat.
- Nincs semmi. Megyünk órára? - siettettem és rohantam be az épületbe, Amy meg loholt utánam. Egyenesen a szekrényemhez mentem és kivettem a cuccaimat.
- Ismerlek, és tudom, hogy pasi van a dologban. Elmondod? - nézett rám nagy szemeivel. Megráztam a fejem. Tudta, hogy nem fogom elmondani, így hagyta a témát. Ahogy ismerem, addig fog várni, amíg én el nem mondom neki önszántamból. Igazából én sem tudom, hogy mi történik. Egy ideje Harry nagyon kedves velem.
Gondolatmenetemet a csengő szakította félbe. Bementünk órára és leültünk a leghátsó padba. Ilyen vagyok, mindig a leghátsó padban ülök és egész órán csendben vagyok.

***

Ebédszünetben odaültünk a barátnőinkhez a szokásos helyünkre, ami tökéletes rálátást biztosított a "menők asztalára". Ott ült Harry, Zayn, Louis, Liam, Niall és természetesen Lizzie. Folyton Harry haját babrálta, ami láthatólag nem tetszett neki, de tűrte.
- Hahó, Sophi, itt vagy? - legyezte a kezét előttem Amy.
- Ja, persze.
- Hallottad, amit kérdeztünk? - nézett rám Ellie.
- Ööm... nem.
- Azt kérdeztem, miért nézed annyira őket? - nézett Amy a szemembe.
- Csak elbambultam - hazudtam gyorsan.
- Annyira irritálóak... - kezdte el Amy. - Főleg Louis. Beképzelt és nagyképű, akárcsak a többi majom.
- És mi van, ha mégsem? - szólaltam meg, aztán rájöttem, hogy nem kellett volna. Próbáltam kimagyarázni magam. - Úgy értem, lehet, hogy ők is normálisak, csak még nem ismerjük őket.
- Ezt te se gondolod komolyan, ugye? Nézz már rájuk! Harry és Lizzie úgy falják egymást, hogy az már gusztustalan. Nem is tudom, kit sajnálok jobban, Lizzie-t, vagy Harry-t. De azt hiszem, pont egymáshoz illenek.
- Szerintem is. Mindkettő idegesítő, beképzeld, öntelt alak.
Ahogy a barátnőim beszéltek Harry-ről, rosszul esett. Nem tudom, miért, de rosszul esett. De azt hiszem, el kéne felejtenem őt. Más, mint én és talán nem is kéne szólnunk egymáshoz.
- Csövi - ült le mellém az én szeretett bátyám.
- Helló. Hát te? - néztem körül.
- Csak gondoltam, ide jövök és feldobom a hangulatot. Amúgy suli után maradunk edzésen. Jössz, törpe?
- Nem tudom. Amy? - fordultam felé. Bólogatott, miközben a szívószálával szürcsölte az italt. - Oké, akkor ott leszünk.
- Szuper - mosolygott Scott, majd a tálcájával együtt elment Harry-ékhez.
- Spohi, a bátyád annyira helyes - mondta ámuldozva Ellie. Fintorogtam, majd ettem tovább.

***

Suli után elmentünk Amy-vel a tornaterembe, apa már ott volt.
- Szia! - köszöntünk.
- Sziasztok! - a homlokomra nyomott egy puszit, majd leültünk a padra.
Pár perc múlva jöttek a fiúk és Harry egy féloldalas mosolyt vetett felém. Futással kezdték, majd külömböző feladatokat csináltak a labdával. Végig Harry-t figyeltem akaratom ellenére is. Ezt Amy meg is jegyezte az edzés végén.
- Sophi, ugye nem... nem jön be neked Styles? - nézett rám félve.
- Mi? Pfff, dehogy is!
- Akkor jó - mondta megkönnyebbülten. - Már azt hittem, teljesen elment az eszed. Tudod, Harry egy barom és nem érdemel meg téged. Meg amúgy is, ott van neki az a plázacica.
- Tudom, nyugi - erőltettem egy mosolyt az arcomra. - Nekem nem tetszik.
- Oké. De én most megyek, segítenem kell anyának sütni. Szia! - megölelt.
- Szia!
Ahogy kiért a tornateremből, apa leült mellém.
- A tanári öltözőből ide hozod nekem a telefonomat?
- Persze - mondtam, majd nagyot sóhajtottam és felálltam. Végigmentem a folyosón, egészen az öltözőig. Ahogy bementem, át lehetett hallani a fiúk beszélgetését.
- Dögös a hugod - mondta egy fiú, nem ismertem fel a hangját, de aztán Scott-ét igen.
- Hé, azt felejtsd el!
- Csak viccelek, nyugi!
Mindenki nevetett, én pedig csak lestem. Felvettem apa telefonját és ahogy kimentem, pont összeütköztem Harry-vel.
- Bocsi - mondtuk egyszerre, majd Harry halkan nevetett. Istenem, az a nevetés... mintha megérintette volna vele a szívemet. De akkor is el kell felejtenem!
Kikerültem és bementem a tornaterembe.
- Tessék - odaadtam apának a telefont.
- Köszi, angyal vagy.
Felállt és átment a raktárba, én addig kimentem a folyosóra. Láttam, hogy a srácok elhagyják az öltözőt, majd Scott felém tart, miután pacsizott a többiekkel.
- Apa?
- A raktárban van. Telefonál.
- Addig menjünk a kocsiba.
Kimentünk és a kocsinak dőlve vártuk apát. Pár perc múlva Louis jött felénk.
- Cső. Haver, kéne egy kis segítség - állt meg Scott előtt. - Valami van a motorral.
- Megyek, megnézem. Addig maradj itt, törpe - nézett rám, majd ledobta a táskáját a földre és elment Louis-val. Türelmesen vártam apára és Scott-ra.