16. fejezet - I am so bad

Sziasztok! Meghoztam a 16. fejezetet! Lenne egy kérdésem. Mivel hamarosan sorra kerül egy 18+-os rész, ezért azt akarom kérdezni, hogy részletesen írjam le, vagy ne? Komiba válaszoljatok pls!
Ebben a fejezetben főképp Louis-ról és Amy-ről lesz szó. Nem is húzom tovább, jó olvasást! :)
~E  

Bementünk egy helyre, ahonnan hangos zene szűrődött ki. Amint beléptünk, érezni lehetett az erős piaszagot, ami már önmagában is részegítő volt. Őszintén szólva, ha Louis nem lett volna ott mellettem, talán meghátrálok.
Leültünk egy asztalhoz, s hamarosan jött egy pincér csaj. A fölsője elég kivágott volt, s szőke haját felkötve hagyta. A srácok eléggé megbámulták, Zayn nyíltan flörtölt vele, aztán rendeltünk "pár" piát.
- Azért gáz, hogy Harry nincs itt - húzta a száját Liam.
- Úgyse fogja sokáig bírni - vont vállat Niall.
A csaj visszajött a piákkal, letette elénk és amikor elment, a fiúk utána fordultak. Louis próbálta nem annyira feltűnően, de észrevettem. Igazából nem annyira zavart, mert tudtam, hogy minden fiú ezt csinálja, és amúgy sem akarok valami hisztis libának tűnni.
- Húzd meg - tolta elém a poharat Zayn. Megfogtam, aztán egy kis hezitálás után az egészet behúztam. Még sosem ittam ennyi mennyiségű alkoholt, de őszintén szólva nagyon jól esett. Teljesen ellazított és úgy éreztem, hogy a problémáim mennyisége is csökken.
- Ez az! - mosolygott Louis.
- Kérsz még? - kérdezte Niall.
- Igen.
Liam még egyet nyomott a kezembe, amit szintén lehúztam.
- Na jó, nehogy még az este elején berúgj - vette el tőlem az üres poharat Louis. - Akkor lemaradnál a legjobb részekről - kacsintott. Nem értettem, hogy mit akar, de volt egy olyan érzésem, hogy hamarosan megtudom.
Hirtelen a zene hangosabb lett, s néhány hiányos öltözetű lány jelent meg. Mindegyikőjük egy-egy rúdhoz állt és ritmusra kezdtek táncolni és forogni a rúd körül.
- Szerintem ez neked is menne - mondta Louis, de közben nem nézett rám. - Nem akarod megpróbálni?
- Áh, nem akarom magam kiröhögtetni.
- Miért? Szerintem tök állat lenne.
- Tényleg, próbáld már meg! - nézett rám csillogó szemekkel Zayn.
- De én nem is...
- Na, Amy, próbáld meg! Biztosan nagyon jó leszel - biztatott Niall is.
- Hát... Na jó - mondtam végül, mire a srácok fütyülni és tapsolni kezdtek.
Elindultam a rúd felé, de Liam visszahúzott. Adott még egy kis italt, majd elém ált.
- Vedd le a pulcsidat.
Tettem, amit kért. Kicsit beletúrt a hajamba, így dúsabb lett.
- Légy szexi - kacsintott, s visszaült, majd odamentem egy rúdhoz. Nem annyira izgultam, talán a véremben áramló alkohol miatt. Megfogtam a rudat, s ritmusra ringatni kezdtem a csípőmet. Elég hamar ráéreztem, s láttam, hogy néhány szempár rám szegeződik, és nem csak Louis-éké.

***

Vége lett a zenének, én pedig kipirulva mentem vissza a helyemre. Amint leültem, egy újabb ütős itallal díjaztam magam.
- Nagyon jó voltál - hajolt oda hozzám Louis, s puszilgatni kezdte a nyakamat. Odajött hozzánk két kemény csávó, akik már eléggé ittasak voltak.
- Helló, cica. Elkérhetném a telefonszámodat? Azt hiszem, tudnék veled mit kezdeni - kacsintott az egyik.
- Hé, haver. Nem látod, hogy 4 fiú ül a csaj körül? Kopjatok le - osztotta ki őket Zayn. Néztek egy nagyot, majd elmentek onnan.
- Máris felizgultak rád. De azt hiszem, nem csak ők - mondta Louis, miközben egyre közelebb hajolt hozzám. Kezét a combomra helyezte, majd megcsókolt.
- Louis, ne itt csináljátok már! - nevetett Liam, majd behúzta az italát.
Louis eltávolodott tőlem, miután egy csókot lehelt ajkaimra. Hátradőlve tovább fogyasztottam az ütősebbnél ütősebb italokat.

***

Vihogva mentünk végig a sötét utcákon, s én Louis-ba kapaszkodva tántorogtam.
- We can't stop and we won't stop - kezdte el énekelni Niall, majd mi is csatlakoztunk hozzá.
- Louis, én így hogy megyek haza? - kérdeztem nevetve.
- Nem mész haza. Jössz hozzám - fogott szorosabban magához.
- Adsz külön műsort is? Mert ha igen, akkor megyek - mondta Liam, mire Louis ránézett.
- Haver, ő az enyém - és kicsit oldalba lökte, amin nevetni kezdtek.
Útközben a srácok bementek egy újabb szórakozóhelyre, mi pedig Louis-val elmentünk hozzájuk.
- Most úgyis egyedül vagyok, anyámék elmentek nagyanyámékhoz. Miénk az egész ház - mondta, miközben próbáltunk egyenesen menni.
Hamarosan megérkeztünk, bementünk és feltántorogtunk Louis szobájába. Nevetgélve feküdtem hanyatt az ágyán, ő pedig fölém mászva szenvedélyesen megcsókolt.
- Várj meg itt, elmegyek lezuhanyozni - morogta a nyakamba, majd felállt és átment a fürdőbe. Felültem és körülnéztem a szobájában. Nem is fogta fel az agyam,a mit látok, inkább csak bambultam.
Hirtelen - nem is tudom, hogy hogy jutott eszembe - levettem a felsőmet, mert úgy gondoltam, hogy meleg van. Normális állapotban ilyet nem tettem volna, de tudjuk, hogy nem voltam teljesen magamnál.
Felálltam, odamentem az ablakhoz és nézelődni kezdtem kifelé.
Nem tudom, hogy mennyi idő telt el, amikor két erős kart éreztem a derekamon, majd egy erős testet közvetlenül mögöttem.
- Itt vagyok - suttogta, majd harapdálni kezdte a nyakamat. Fejemet hátradöntöttem a vállára és lehunyt szemekkel élveztem tetteit. Rossz belegondolni, hogy mindezt a szórakozást kihagytam volna, ha Louis helyett Sophi-t választom. Mindig ő volt az, aki visszatartott az ilyenektől. Az alkohol szagot elnyomta a finom illatú férfi tusfürdő, amit mélyen beszippantottam.
Maga felé fordított és szenvedélyesen megcsókolt, miközben a falhoz nyomott. Látszott rajta, hogy a zuhanytól valamennyire kijózanodott.
- Louis.
- Igen?
- Szeretlek - mondtam, majd nevetni kezdtem és megöleltem. Láttam rajta, hogy meglepetésként érte őt, amit mondtam és talán nem is hitt a fülének, ezért még egy párszor elismételtem.
- Szerintem most aludnod kéne - nevetett.
- De én nem akarok aludni! Én szórakozni akarok - mondtam erotikus hangon, majd szélesen mosolyogva néztem rá.
- Majd holnap, ha jobban leszel - mondta, s láttam, hogy a szája szélén megjelenik egy apró mosoly. - Gyere, menjünk aludni.
- Ajj, de én nem akarok! - nyafogtam.
- Nem baj, gyere - mosolygott, majd lefektetett és betakart. Mellém feküdt és magához húzott. - Jó éjszakát - suttogta és a homlokomra adott egy puszit, én pedig rögtön álomba merültem.

*Sophi szemszöge*
Harry este átjött hozzánk. Bent ültünk a szobámba, miközben Louis-ékról beszélgettünk.
- Félek, hogy miattam fog megromlani a barátságotok - néztem rá szomorúan.
- Ilyenekre ne gondolj. Louis majd megnyugszik, csak egy kis idő kell neki. Féltékeny, hogy te előbb tudtad meg, mint ő, hogy szoktam énekelni. De én attól félek, hogy Louis valami rossz dologra fogja rávenni Amy-t.
- Gondolod?
- Nem tudom. Louis nem a jó fiúk közé tartozik, de gondolom erre magadtól is rájöttél.
Bólintottam.
- Csak ígérd meg, hogy nem fog minket senki szétszakítani - néztem rá, mire elmosolyodott.
- Megígérem - ölelt magához szorosan, s az illatából egy mélyet szippantottam.






És akkor várom a komikat a 18+-os résszel kapcsolatban! :)

7 megjegyzés:

  1. Szerintem johet! :D (reszletes)

    VálaszTörlés
  2. Szerintem senkit nem zavar :) (Vagyis sztem aki olvasta az előző blogjaidat azt tuti nem :) )

    VálaszTörlés
  3. Szerintem is jöhet részletes:))mikor hozod a kövit??
    Rohadt jooooezablog.....*.*

    VálaszTörlés
  4. nagyon jo lett! szerintem is lehet részletesen..!:D mikor lesz a kövi?

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm! :) nem tudom, hogy mikor tudom hozni a kövit, de legkésőbb pénteken megpróbálom

    VálaszTörlés
  6. Nagyon imádom :))) gyorsan hozd a kövit és sztem jöhet részletesen :))

    VálaszTörlés