18. fejezet - What happened?

Sziasztok! Meghoztam a 18. fejezetet, remélem tetszeni fog! :)

~E  

Fehérneműben feküdtem Louis alatt, akin csak egy boxer volt. Kicsit kínosan éreztem magam a hiányos öltözék miatt, de Louis mindent megtett, hogy ez ne így legyen. Lágyan csókolgatott, és simogatott, ahol csak ért.

- Csak lazulj el, majd én irányítok - suttogta a fülembe, mire aprókat bólogattam, és egy mély levegőt vettem.

Puha ajkai megtalálták a nyakamat és finoman puszilgatni kezdték, miközben én ujjaimat puha tincsei közé vezettem. Kezét a hátam alá vezette, majd egy könnyed mozdulattal kikapcsolta a melltartómat. A pántot lassan végighúzta a karjaimon, majd az anyagot a földre dobta. Olyan kínosan éreztem magam, a szemébe se tudtam nézni. Megfogta az állam alatt és maga felé fordított.
- Nézz rám!
Pár pislogás után a szemébe néztem, s elmosolyodott.
- Gyönyörű vagy - suttogta lágyan, majd megcsókolt.
Múltak a percek, én pedig egyre inkább biztos voltam abban, hogy akarom Louis-t. Érezni akartam, hogy már mindenben összetartozunk.
Melleim kemény mellkasához nyomódtak, miközben nehezen lélegeztem. Louis magabiztos mozdulatai miatt nem hátráltam meg, tudtam, hogy tudja, mit csinál. Azt mondta, vigyáz. Hinnem kell neki és bíznom benne.
Lejjebb csúszott és lágyan puszilgatni kezdte a hasamat. A pulzusom megemelkedett, ahogy egyre lejjebb haladt. Engedélyt kérve felnézett rám, én pedig némi hezitálás után bólintottam. Ujjait óvatosan a fehérnemű szélébe akasztotta, s egy lassú, de határozott mozdulattal levette rólam. Így már teljesen feltárult előtte a testem, amit ajkaiba harapva nézett végig.
Levette magáról a boxerét, majd ismét fölém helyezkedett és lágyan csókolni kezdett. Kezeinket a fejem mellett összekulcsolta, s szorosan fogta.
Szabad kezét a lábaim közé vezette, majd lassan elkezdte felnyomni egy ujját. Nagyobb fájdalomra számítottam, de azért kellemesnek nem mondható az érzés.
Kis idő múlva még egy ujja társult.
- Louis! - kiáltottam fel, s szemeimet összeszorítottam.
- Ez csak azért kell, hogy utána ne annyira fájjon - mondta bocsánatkérően, majd megpuszilta az ajkaimat. - Mehet még egy?
- Csak... lassan - ziháltam. Bólintott egyet, majd kérésemnek eleget téve lassan vezette fej a következő ujját. Itt már tényleg elszakadt a cérna, és próbáltam visszatartani a fájdalom könnyeit.
- Hamarosan jobb lesz - nyugtatott. Lihegve feküdtem, miközben Louis próbált a lehető legkevesebb fájdalmat okozni nekem. Percek teltek el, s a fájdalom szűnni látszott. A rossz érzésnek az élvezet vette át a helyét, ahogy ki-be húzogatta az ujjait. Kicsit zavaró volt, hogy miközben zihálok, ő az arcomat pásztázza.
Egy furcsa érzés tört rám, tudtam, hogy hamarosan elérem a gyönyör kapuit. Felkészültem rá, szemeimet lehunytam, de ebben a pillanatban Louis abbahagyta.
- Nem szeretném, hogy először ettől menj el - kuncogott halkan, majd megcsókolta a homlokomat. - És most előre is bocsánatot kérek a fájdalomért.
Megfogta a térdhajlatomat, felhúzta és széttette a lábaimat, majd bepozicionálta magát. Erősen lefogta mindkét kezemet, miközben lassan elkezdte befelé tolni magát. Olyan fájdalom hasított belém, hogy azt hittem, szétszakadok. Ajkamba haraptam, hogy a sikolyt visszafojtsam, majd pár könnycsepp gördült végig az arcomon.
Louis kihúzta magát, majd a szemembe nézett.
- Mehet még egyszer?
Bólintottam, mert nem bírtam megszólalni. Lassan újra belém tolta magát, s már a teljes hossza bennem volt. A könnyek már folytak a szememből, amit Louis a hüvelykujjával törölt le.
- Sss, nincs semmi baj. Nem sokára jobb lesz - beszélt halkan, majd megcsókolt. Nagyon lassan elkezdett mozogni, s a fájdalom még rosszabb volt. Alig vártam, hogy elmúljon, és végre teljes mértékben élvezhessük.
Teltek a percek, s a fájdalom hamarosan megszűnt. Louis már biztos tempóban mozgott, s én is élvezni kezdtem a helyzetet. Körmeimet a hátába véstem, s karmoltam minden egyes lökésnél. Fejét a nyakamhoz tette, miközben hallottam zihálását.
- Azt hiszem, mindjárt.... - kezdtem el zihálni. Louis gyorsított a tempón, s a nyögéseink is sűrűbbek lettek.
- Kiáltsd a nevem, ha elmész - préselte ki fogai között, mire bólogattam.
Az alhasamban furcsa érzés keletkezett, ami számomra ismeretlen volt. A hátam ívbe feszült. Tudtam, hogy itt végem lesz.
- Louis! - kiáltottam a nevét, miközben a mennyországban éreztem magam. Louis pár lökés után követett engem egy férfias nyögés kíséretében.
Pihegve mellém feküdt és fáradtan elmosolyodott. Magához húzott, majd magunkra húzta a takarót.
- Köszönöm, Louis. Hogy óvatos voltál és vigyáztál.
- De még így is fájt neked - mondta szomorkásan.
- De kibírtam, nem? - mosolyogtam. - És most már teljes mértékben egymáséi vagyunk.
Louis elmosolyodott, s csillogó szemeivel végignézett rajtam.
- Szeretlek - suttogta.
- Én is téged.
Szorosabban öleltem csupasz mellkasát, s hallottam heves szívverését. Az egyetlen dolog, ami elszomorított, hogy másnap iskolába kell menni...

*Sophi szemszöge*
Este átmentem Harry-ékhez. A szülei nem voltak otthon, csak Gemma és ő.
- Szia - léptem be mosolyogva a szobájába. Az ágyon feküdt, majd mikor észrevett, a szemei csillogni kezdtek és a szája mosolyra görbült. Kezei segítségével lemászott az ágyról és odajött hozzám.
- Szia - szorosan megölelt, majd megpuszilt. Csak pár órát voltunk külön, de úgy köszöntött, mintha legalább egy esztendőt nem találkoztunk volna.
- Na, milyen programot találtál ki estére? - kérdeztem mosolyogva, miközben leültünk a puha ágyra.
- Arra gondoltam, hogy egy kicsit elmehetnénk sétálni, aztán csak filmet nézni, vagy valami. Na?
- Nekem tetszik az ötlet - mosolyogtam.

***

Estig csak hülyéskedtünk. A nap nagyon jól telt, egyszerűen imádtam Harry-vel lenni minden percben. Olyan életvidám és boldog voltam. Ezt eddig csak ő tudta kihozni belőlem. Az egyetlen dolog, ami aggaszt, hogy Amy még azóta se jelentkezett.
Az ágyban feküdve bámultunk a semmibe, miközben magához szorítva ölelt, s gyengéd simogatással kényeztetett. Felnéztem gyönyörű arcára - ami olyan volt, mint egy angyalé -, s egy puszit adtam neki.
- Ezt miért kaptam? - mosolyodott el, ezáltal megjelentek arcán a kis gödröcskék.
- Mert szeretlek - kuncogtam. Szorosabban magához húzott, majd egy hirtelen mozdulattal felém kerekedett és mélyen a szemembe nézett. A pulzusom emelkedett, ahogy mereven figyelte ajkaimat. Az a gyönyörű srác, aki csakis az enyém. Az én szerelmem. Az életem.
Ajkai lassan közeledtek az enyémek felé, majd gyengéden megcsókolt. Kezeimet izmost, csupasz mellkasára tettem, míg ő a fejem mellett támaszkodott. Izmai a karjában megfeszültek, ahogy tartotta magát felettem. Hihetetlenül jó látvány volt.
- Harry, nem sokára jönnek Liz... - egy női hangot hallottunk az ajtó felől, mire Harry gyorsan legurult rólam. Az anyukáját láttuk ott teljesen ledöbbent arccal. Pár pillanat kellett amíg felfogta, hogy mit látott. Éreztem, hogy az arcomat elborítja a pír.
- Anya, én... - kezdett volna magyarázkodni, de anyukája félbeszakította.
- Nem érdekel a felesleges magyarázkodás. Ki ez? - mutatott rám. Az ez kifejezés kicsit sértő volt, de próbáltam nem megsértődni rajta.
Harry sóhajtott egy mélyet, majd rám nézett. Láttam rajta, hogy nem tudja eldönteni, mit válaszoljon. Visszatekintett anyukájára, aki még mindig dühtől piros arcával figyelt minket.
- A b-barátnőm - mondta óvatosan. Láttam, hogy mindketten feszengnek, én pedig elég kínosan éreztem magam. Már csak azt nem értem, hogy Gemma miért nem szólt nekünk, hogy jönnek a szülei.
- Ah, értem - mondta egyhangúan, kissé talán gorombán. - És Lizzie?
A kérdés, amitől rettegtem. Mit gondol Harry Lizzie-ről? És talán el fog mondani mindent a szüleinek? Vagy megint én leszek a rossz, mint az általában lenni szokott?
- Lizzie-vel már rég szakítottam.
- És miért, ha szabad kérdeznem? - csípőre tette a kezeit, szemöldökéét felhúzta. Látszott, hogy nem tetszett neki, hogy ott vagyok, vagy hogy egyáltalán bárhol is vagyok.
- Mert nem szeretem őt. És Sophi-t szeretem - mosolygott rám, majd visszanézett édesanyjára, aki kicsit feszült volt, de láthatólag próbálta vissza leplezni.
- Ezt majd még megbeszéljük. Sophi, most kérlek, menj el.
Lassan kimásztam az ágyból, de Harry rögtön a csuklóm után kapott. Magához húzott és hátulról átölelt.
- Ha Sophi megy, én is - mondta.
- Lizzie-ék nem sokára jönnek. Nem szeretném, ha cirkusz lenne. Nincs vita - mondta, majd rám vetett egy szúrós pillantást és kiment a szobából. Harry felé fordultam és felnéztem rá.
- Harry, semmi baj. Holnap találkozunk - erőltettem egy mosolyt az arcomra, majd adtam neki egy puszit.
- Biztos?
- Igen, ne aggódj - az volt a legfontosabb, hogy megmutattam, mennyire bízom benne. El kell hinnie, hogy tudom, semmi rosszat nem fog csinálni.
- Angyal vagy - jelent meg egy halvány mosoly az arcán. Szoros ölelésbe fogott, majd kikísért a már sötét és hideg utcára.
Elindultam hazafelé. Olyan rossz, hogy amikor úgy tűnt, minden végre normálisan fog alakulni, történik valami rossz. Apám végre megengedte, hogy Harry-vel legyek, erre most itt van ez. Mindegy is, majd egyszer ez is elmúlik...