Sziasztok! Megérkeztem a következő fejezettel. Most is csak azt tudom mondani, mint eddig, hogy nagyon szépen köszönök mindent! Nem is húzom tovább, jó olvasást! :)
~E
Volt még egy órám, mielőtt apáék hazaérnek, így lefeküdtem egy kicsit a kanapéra relaxálni. Nem telt el tíz perc, hallottam, hogy valaki bejön a bejárati ajtón. Néhány másodperc múlva Harry jelent meg szomorú fejjel. A háta mögül előhúzott egy raffaello-t.
- Mit keresel itt megint? - kérdeztem, miközben felálltam.
- Én ezt... neked hoztam. Tudom, hogy imádod - nyújtotta felém az édességet. Igaza van, meghalok a raffaelloért. - Tényleg sajnálom.
Pár másodpercig csak álltam és gondolkodtam, hogy mit mondjak.
- Nem tudom, Harry. Nem tudok benned megbízni - sóhajtottam.
- Csak próbáld meg - nézett rám kiskutyaszemekkel. A szívem szinte elolvadt, ahogy aggódó arcát néztem. Olyan ártatlannak tűnt, és őszintén szólva nem is tudnék rá sokáig haragudni.
Testtartásom ellazult, és egy halvány mosoly jelent meg az arcomon, ezáltal neki is. Tudta, hogy sikerült levenni a lábamról.
Odamentem hozzá és megöleltem. Hallottam, hogy megkönnyebbülten felsóhajt, miközben szorosan fogott magához.
- Soha többet nem követek el ekkora hibát - suttogta, majd elengedtük egymást.
- És most, a raffaello nem fog magától elfogyni - mosolyogtam, majd kivettem a kezéből és leültünk a kanapéra. Kibontottam és az elsőt az ő szájába adtam.
***
Egymás karjaiban néztünk egy filmet, amikor ajtócsapódást hallottunk, majd megjelent apa, rögtön azután Scott is.
- Ez mi? - kérdezte felháborodottan Scott.
- Kibékültünk - mondtam mosolyogva. Apa örült neki, Scott már kevésbé.
- Én ezt nem veszem be. Mivel etetted be a húgomat? - jött beljebb kiabálva, de apa megfogta a karját.
- Scott, hagyd!
Rápillantott apára, majd visszanézett ránk, s láttam, hogy a keze ökölbe szorult. Mérgesen kifújta a levegőt, majd felrohant az emeletre.
- Styles, nem jöttél ma edzésre - mondta apa, mire mérgesen néztem rá. - Jó, jó, értem - emelte fel a kezeit, s halványan elmosolyodott, majd kiment a szobából.
***
Másnap együtt mentünk iskolába Harry-vel. Ahogy beértünk, rögtön Louis-ékba botlottunk.
- Kibékültetek? - kérdezte, majd összekulcsolt kezünkre nézett.
- Amint látod. Úgyhogy nem jött be a kis terved - vágta hozzá Harry.
- Miért nem jöttél tegnap edzésre?
- Jobb dolgom volt - közölte, majd elindult és maga után húzott. Odamentünk a szekrényemhez, s észrevettük, hogy tőlünk pár méterre a srácok valakit körbeállnak.
- Megnézem, mi van ott - mondta Harry, majd odament a tömeghez. Engem is érdekelt, szóval én is így tettem. Egy új csaj érkezett Harry-ék osztályába.
- Megnézem, mi van ott - mondta Harry, majd odament a tömeghez. Engem is érdekelt, szóval én is így tettem. Egy új csaj érkezett Harry-ék osztályába.
- És táncolsz? - kérdezte az egyik fiú.- Aha, már kiskorom óta - mosolygott.
- Hogy hívnak?
- Amber vagyok.
- Szia, én Harry - mutatkozott be neki a barátom, mire Amber mosolyogva kezet fogott vele. Felment bennem a pumpa, de eldöntöttem, hogy nem akarok jelenetet rendezni.
***
Egész nap azon idegeskedtem, hogy Harry milyen jól elszórakozhat az új csajjal. Ahogy kicsengettek utolsó óráról, elmentem Harry-ék terme elé, hogy ott megvárjam, ám ő nem jött ki. Benéztem az osztályterembe, és a leghátsó padban ült, Amber-rel beszélgetett.
- Harry - szóltam neki, mire mindketten rám néztek.
- Ja, igen. Amber, ő a barátnőm, Sophi. Sophi, ő az új osztálytársam, Amber.
- Szia - fogtam vele kezet. - Harry, nem megyünk? - fordultam a barátom felé.
- Öm... megígértem Amber-nek, hogy megmutatom neki a sulit, és...
- Amber, akkor... - jött be Louis Harry-t félbeszakítva. - Oh, bocs. Akkor megmutassam a sulit?
- Úgy volt, hogy én vezetem körbe - mondta neki Harry.
- Na jó, akkor menjünk hármasban - mosolygott Amber, engem pedig ismét felidegesített.
- Akkor majd találkozunk - nyomott egy gyors puszit az ajkaimra Harry, majd hárman kimentek a teremből. Sóhajtottam egy nagyot, majd én is kimentem, de nem indultam el haza. Kíváncsi voltam, hogy Harry betartja-e az ígéretét.
Lementek a tornaterembe, én pedig utánuk osontam, Megálltam az ajtó mellett és leskelődni kezdtem. Egyelőre még csak magyarázták neki, hogy mi hol van. Szertár, öltöző stb...
- Úgy hallottam, hogy táncolsz - mosolyodott el Harry.
- Igen.
- Mutatnál nekünk pár mozdulatot? - kacsintott Louis. Valaki megérintette a vállamat, mire a szívem majd' kiugrott a helyéről. Megfordultam és Amy állt ott.
- Oh, öm... én csak... - kezdtem el dadogni.
- Nyugi, én is azért vagyok itt. Nem tetszik nekem ez a csaj - ment az ajtó másik oldalára, majd ő is leskelődni kezdett.
- Amy, kérdezhetek valamit? - szólaltam meg félénken.
- Kérdezz.
- Már... már soha többé nem leszünk barátnők?
Szomorúan rám nézett, majd sóhajtott egy nagyot.
- Mindig te leszel a legjobb barátnőm, de most Louis-val kellett lennem. Sajnálom. De azt hiszem, itt az idő, hogy újra összefogjunk, nem?
- De - mosolyodtam el, majd megöleltük egymást. Olyan jó volt újra tudni, hogy számíthatok rá.
Tovább leskelődtünk.
- Szóval így van - mondta Amber, majd elkezdett táncolni.

- Ennyit arról, hogy Harry engem szeret - sóhajtottam.
- Ja, igen... én... sajnálom a bulit.
- Felejtsük el - legyintettem, majd tovább néztük a srácokat.
***
Ahogy megláttuk, hogy elindulnak kifelé, gyorsan elszaladtunk, és a suli előtt megálltunk.
- Nem giszem el - szomorodott el Amy. - Láttad, hogy nézték őt?
Nekidőlt az iskola oldalának, és felnézett az égre.
- Igen - sóhajtottam. - De remélem ez a csaj nem akar tőlük semmit...
- Azt én is remélem...
Nevetgélést hallottunk, majd megjelentek a srácok és a hercegkisasszony.
- Köszönöm, srácok. Holnap találkozunk - mosolyodott el, majd mindkettőjük arcára nyomott egy-egy puszit, amit mi Amy-vel tátott szájjal néztünk. A srácok feltűnően végignézték, amíg elsétált.
- Na, mehetünk? - mosolygott Louis Amy-re.
- Aha... Amúgy kibékültem Sophi-val.
- Öm... jó... én is Harry-vel.
- Mit szólnátok este egy dupla randihoz? - mosolyodott el Harry.
- Bocs, nekem ehhez most nincs kedvem - mondtam egyhangúan, majd kikerültem őt és elmentem.
Szia ! :)
VálaszTörlésHétfőn kezdtem,a blogodat olvasni ,és nem bírtam leállni vele eszméletlenül jó .Ami nagyon tetszik hogy nem olyan sablonos a sztori meg hogy a fiúk benne nem híresek :D
Csak így tovább :D
Várom a kövit :<3 <3
Timiii
Szia! Wow, köszönöm szépen, nagyon jól esnek a szavaid:) <33
TörlésImádtam :)) én is nem rég kezdtrm el és én se tudtam abbahagyni :DD nagyon jól írsz :)) és nagyon imádom őket és hogy ilyen izgalmas mivel szeretném tudni a folytatást így gyorsan a kövit :))
VálaszTörlésKöszönöm szépen, ez sokat jelent :)
TörlésImádtam *-* gyorsan a kövit , és megszeretném kérdezni hogy van ezen kívűl még blogod?
VálaszTörlésÖrülök hogy tetszett! :) igen van még: www.1dfanfiction-foreveryoung.blogspot.hu
TörlésÁáá köszi de jó :)) imádtam köszi :) azt is tegnap kezdtem el és már több mint a felét elhagytam mert imádtam :)) tudom hogy nem it kellet volna írni de akkor is nagyon jó :D egyből amikor kiírtad én már olvastam :))
TörlésÖrülök hogy tetszik! :)
TörlésI-MÁ-DOM!!! gyorsan-gyorsan kövit :))
VálaszTörlésÖrülök hogy tetszett! :) hétvégén hozom :)
TörlésImádom :) Gyorsan kövit. Amúgy nem tudom, hogy hogy tudsz ennyi fordulatot kitalálni, de gratu :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen! :) hétvégén hozom a kövit :)
TörlésSzia ma kezdtem el olvasni a blogodat és... IMÁDOOM! Nagyon jól írsz, remélem hamar lesz kövi <3
VálaszTörlésxoxo
Laura
Szia! Nagyon szépen köszönöm, örülök hogy tetszik! :) <3 hétvégén hozom a kövit :)
TörlésSziaa!! Én nem rég keztem el olvasni a blogod de EGYSZERÜEN nagyon,nagyon,nagyon,nagyon jól irsz! A történet is gyönyörü,szép !! Mindent Imáááádok!!! <3 *o* :*** Vááárom a köööviiittt!! Siessss!!! <3
VálaszTörlésSzia! Nagyon szépen köszönöm a dicséretet, és örülök hogy tetszik! :) <3 szerintem ma tudom hozni a kövit :)
Törlés