21. fejezet - Hárpia

Sziasztok! Meghoztam a 21. fejezetet, remélem tetszeni fog! És köszönöm a visszajelzéseket az előző résszel kapcsolatban. Jó olvasást! :)

~E  

*Harry szemszöge*
Akkora egy barom vagyok. Utálom magam, amiért elmentem abba a buliba. És Louis-hoz is lesz egy-két szavam, az tuti.
Szomorúan visszamentem az órára, majd leültem a helyemre, miután Louis-ra egy szúrós pillantást vetettem. Ő olyan 'most megint mit csináltam?' fejjel nézett rám.
A csuklómon ketyegő óra volt az egyetlen, amit az agyam felfogott. Minden csak Sophi-ról szólt. Az agyamban több ezer kép volt. Nem lehet, hogy ilyen gyorsan vége legyen. Még annyira az elején vagyunk, nem szakíthat velem!
Gondolatmenetemet megszakította a csengő, mire felálltam és Louis felé fordultam. Odajött hozzám, látta, hogy beszélni akarok vele.
Megtámaszkodtam a padon és mérgesen néztem rá.
- Elmondanád nekem, hogy hogyan került Sophi-hoz a kép?
- Milyen kép? - tette a hülyét, de láttam rajta, hogy hazudik. Az évek során volt időm kiismerni.
- Ne játszadozzunk, Louis. Azért szervezted ezt a bulit, hogy tönkretegyed a kapcsolatomat Sophi-val.

Összeszorított ajkakkal nézett rám, próbálta kerülni a szemkontaktust, ezzel teljesen elárulva magát.

- Harry, szia! - jelent meg mellettem Lizzie.

- Nem tudtam, mi hiányzik - morogtam magamban a szememet forgatva. Lizzie jelenléte még idegesebbé tett, így nem bírtam tovább, hogy ne kiabáljak vele. - Mondd, te mégis mi a francért másztál rám?!
- Te is akartad, Harry - mondta nyugodtan, majd egy gonosz mosoly jelent meg a száján.
- Nem voltam magamnál.
- Pedig mennyire élvezted - nevetett fel kicsit, majd a fejét oldalra biccentette. - Nem tiltakoztál. Élveztük egymást, úgy, mint régen.
A kezemet ökölbe szorítottam, állkapcsom megfeszült.
- Elég legyen ebből - mondtam feszülten. Lizzie láthatólag élvezte a helyzetet, Louis pedig úgy nézett ki, mint aki attól fél, hogy felrobbanok. Nem kellett sok, hogy ez tényleg megtörténjen.
- Szeretsz még, tudom - lépett közelebb és kezét az arcomra tette. Elrántottam a fejemet.
- Sose szerettelek - vágtam hozzá, mire csak elmosolyodott.
- Dehogynem.
Nem bírtam tovább egy légtérben maradni vele, így kimentem a folyosóra, ahol Amy-vel futottam össze.
- Louis bent van? - fordult utánam, mikor idegesen elhaladtam mellette.
- Bent - mondtam kissé durván, és csak mentem előre, egészen a 10.-esek terméhez. Pont akkor jött ki Sophi, így megfogtam a karját és behúztam a raktárba. Próbált ellenkezni, de bennem annyi düh volt, hogy egy hadsereg se tudott volna megállítani.
Becsuktam az ajtót és idegesen néztem Sophi-ra.
- Harry, engedj el - indult az ajtó felé, de elé álltam.
- Nem. Addig nem, amíg meg nem beszéltük.
Tudta, hogy nem menekülhet, így beleegyezett.
- Nézd, én... sajnálom, tényleg. Ha lehetne, változtatnék rajta.
- De nem lehet - vágta rá rögtön. Hihetetlen, hogy mennyire makacs.
- Tudom! - emeltem fel a hangom. - Tudom - ismételem most kicsit nyugodtabban. - De Lizzie nem érdekel, csakis te - léptem hozzá közelebb, de elfordította a fejét.
- Nem érdekel, Harry. A többieknek igazuk volt, nem illünk egymáshoz.
Újra ki akart kerülni, de megfogtam a csuklóját és a falhoz nyomtam.
- Ne mondj ilyet - suttogtam az ajkaihoz közel. Erős késztetést éreztem, hogy megcsókoljam, de attól féltem, hogy nem csókol vissza. - Nagyon is illünk egymáshoz, ezt te is tudod. Szeretlek.
Nem szólt egy szót sem. Már nem bírtam tovább, megcsókoltam, de ő rögtön elfordította a fejét. Eltávolodtam tőle, mire kapott az alkalmon és kiment a raktárból. Idegességemben a falba vágtam egyet ököllel. Fájdalom hasított a kezembe, de nagyon is megérdemeltem.

*Sophi szemszöge*

Ahogy kirohantam a raktárból, pont Lizzie-be botlottam. Próbáltam nem venni róla tudomást, de rögtön megszólított, ahogy meglátott.
- Nocsak, sokáig tartott a kis románc - mondta kényes hangon. Elszámoltam magamban 10-ig, nehogy beverjek neki egyet.
- Ez is neked köszönhető.
- Drágám, ha Harry szeretne téged, eszébe se jutott volna lefeküdni velem.
A szemeim kikerekedtek Lizzie mondatát hallva.
- Le-lefeküdtetek? - kérdeztem, majd nyeltem egy nagyot. Lizzie felnevetett.
- Igen, tudod Harry nem kislányokat akar. Neki érett nő kell, akivel kielégítheti a vágyait, ha érted, mire gondolok - kacsintott. Hihetetlen, hogy Harry le is feküdt vele.
- Nem érdekel - mondtam, majd ott hagytam őt. Ez a hárpia mindent tönkretesz.

***

Ahogy kicsengettek utolsó óráról is, úgy rohantam ki a suliból, mint akit fenéken rúgtak. Egyre távolodtam az iskolától, ám az utca végén ismét Lizzie-be botlottam.

- Csak, hogy tudd, Harry-t vissza fogom szerezni - mondta elém állva. A legkevésbé sem érdekelt, mit gondolt.

- Nem érdekel - kerültem őt ki, de ahogy mentem, ő folyamatosan követett.

- Ó, dehogynem. Ki foglak csinálni, és bele fogsz halni a féltékenységbe, amikor Harry-vel leszek.

- Sose szeretett téged - mondtam monoton.

- Még most is szeret - mondta magabiztosan.

Egészen hazáig követett és hülye dolgokat vágott a fejemhez, de próbáltam nem tudomást venni róla.

Felmentem a szobámba és elkezdtem tanulni. Ezzel próbáltam lekötni a figyelmemet.

- Törpe, jól vagy? - jött be a szobámba Scott, majd leült az ágyamra. A székemmel felé fordultam, s próbáltam erősnek tűnni.

- Persze - erőltettem egy halvány mosolyt az arcomra.

- Nem sokára megyek edzésre, nem jössz?

- Most nem.

Semmi kedvem nem volt még ott is Harry fejét lesni.

- Hát jó. Két órát leszel egyedül itthon, próbáld meg nem felgyújtani a házat - nevetett, majd a homlokomra nyomott egy puszit és kiment a szobából.

***

Apáék elmentek, és a ház végleg kiürült. Az egyetlen dolog, amire vágytam, hogy kizárjam magam körül a világot.

Lementem a konyhába, kivettem a hűtőből egy üveg pálinkát és belekortyoltam egy nagyot. Azt mondják, az alkohol nem oldja meg a problémákat, csak elfeledteti velünk. Nekem épp ez volt a célom.

Másodszorra akartam beleinni, amikor kopogást hallottam. Az üveget a pultra tettem és kimentem, hogy ajtót nyissak. Megfogtam a kilincset, és ahogy kinyitottam az ajtót, megláttam Harry-t. Bejött a házba, hogy esélyem se legyen őt kizárni.

- Mit keresel itt? Nem edzésen kéne lenned? - kérdeztem, miközben visszamentem a konyhába, s ő követett.

- Tudtam, hogy most egyedül vagy itthon.

Megfogtam az üveget és még pár nagyot kortyoltam bele.

- Mit csinálsz? - ráncolta a szemöldökét. Láthatólag nem tetszett neki.

- Semmit - vontam vállat, majd az üveget még egyszer meghúztam, és visszatettem a hűtőbe.

- Nem kéne innod.

- Neked meg nem kellett volna megcsalnod.

- Már ezerszer elmondtam, hogy sajnálom - kerülte meg a pultot, ezáltal másodpercek múlva már előttem állt. - És azt is elmondtam, hogy még mindig szeretlek.

- Csak kár, hogy ez nem igaz - mondtam szemrehányóan.

- A francba is, Lizzie mindent tönkretett! - csapott a pultra, majd idegesen a hajába túrt.

- Ehhez ketten kellettek.

- Igen, két józan ember! De én részeg voltam! - hangsúlyozta az utolsó mondatot.

- Nem érdekel, meddig fogsz még zaklatni, nem fogok újra összejönni veled. Szakítottunk, és ezzel köztünk mindennek vége. Viszlát, Harry.

Dühösen kifújta a levegőt, majd kiviharzott a házból. Egy nagyot sóhajtottam, majd leültem a pult mögötti székre, s a könnyeim folyni kezdtek le az arcomon.