28. fejezet - Elcsesztük

Sziasztok! Meghoztam a 28. fejezetet. Nagyon szépen köszönök nektek mindent! A 20 feliratkozót, a több, mint 19.000 megtekintést, a komikat és a pipákat! Ti vagytok a legjobbak! Remélem tetszeni fog a fejezet (bár egy kicsit rövid lett, amiért elnézést kérek), jó olvasást! :)
~E 

Hope kezdett kicsit úgy táncolni, hogy már alig bírtam magam visszafogni. Próbáltam nem a melleire nézni, de egyszerűen nem ment. Azt vettem észre, hogy ajkaim felé közelít, de mielőtt megcsókolt volna, elmosolyodott. Már csak pár milliméter volt köztünk, amikor elfordítottam a fejem.
- Bocs, már mondtam, van barátnőm - néztem a szemébe. Kicsit csalódott volt, aztán ott hagyott. Pár másodperccel később a tömegben megpillantottam Amy-t. Odaálltam mögé és átöletem, majd az arcára nyomtam egy puszit. - Szia, édes - mosolyogtam.
- Louis, szia! Hol voltál eddig? - fordult felém.
- Én is ezt akartam kérdezni - mosolyogtam. - Táncolunk?
- Aha.

*Sophi szemszöge*
Már vagy négy számot végigtáncoltunk Harry-vel, amikor úgy éreztem, leszakad a lábam.
- Harry, kicsit üljünk le, elfáradtam.
- Oké - fogta meg a kezemet, majd leültünk és iszogatni kezdtünk, közben jókat nevettünk. Talán kicsit többet ittam a kelleténél, mert ahogy felálltam, meginogtam.
- Foglak, foglak - állt mögém Harry, és megfogta a derekamat. Kicsit közelebb jött hozzám, s finoman csókolgatni kezdte a nyakamat. Elmosolyodtam tettén, lehunytam a szememet és a fejemet hátrahajtottam. Kezét végigvezette a combomon, s ágyékát hátulról nekem nyomta.
- Menjünk a szobádba - súgta a fülembe, mire rajtam végigszaladt a hideg és az ajkamba haraptam. Felmentünk a szobámba, ahol hanyatt fektetett az ágyon és vadul csókolni kezdett. Azt hiszem, a folytatást már ti is tudjátok...

***

Reggel megszólalt az ébresztőm. Csukott szemmel matattam a telefonomért, aztán mikor megtaláltam, kinyomtam a csipogást. Fáradtan felültem, s a takarót magam köré tekertem. Összeráncolt homlokkal vettem tudomást arról, hogy anyaszült meztelen vagyok. A mellettem szuszogó Harry-re néztem, akit csak csípőig takart a takaró. Elmosolyodtam, s próbáltam felidézni az este történteket.
Magamra vettem a fehérneműt és a ruhát is felszenvedtem, majd Harry mellé bújtam.
- Édesem, ébredj - simítottam meg az arcát, mire egy fáradt morgással reagált. - 15 perc múlva indulunk kell.
- Mmm... Nem akarok menni - fordult a másik irányba és a takarót a fejére húzta.
- Ne csináld, nem akarok elkésni - másztam fölé, de ő csak csukott szemmel szuszogott tovább. Lemásztam róla, majd megfogtam a takarót és elkezdtem lehúzni, de ő erőszakosan megfogta a végét.
- Ne, fázom! - húzta magára. Sóhajtottam egy nagyot, majd hirtelen lerántottam róla a takarót. Nyöszörgött, majd négykézláb az ágy végébe mászott, ahol én voltam, és a takaró után nyúlt.
- Harry, mennünk kell.
- Sophi, te emlékszel az estére? - mosolygott rám kajánul, majd felállt, s közel jött hozzám.
- Igen, az együttlétünkre teljesen - pirultam el, mire féloldalas mosolyt mutatott felém, s megcsókolt. Egyikünknek sem tűnt fel, hogy Harry meztelen, csak akkor jutott el az agyunkig, amikor az ajtómon kopogtak. Harry gyorsan visszaugrott az ágyba és a takaróval takarta magát. - Ki az? - szóltam ki, majd az ajtó kinyílt, s Scott lépett be.
- A nappali totál káosz, mikor mentek el a vendégek? - dőlt neki a falnak. A haja kócos volt, a hangja még kómás, az arcán lehetett látni a fáradtságot.
- Nem tudom.
- Ti mit csináltatok? - nézett Harry-re, majd rám.
- Semmit - vágtuk rá egyszerre. Szuper, ennél átlátszóbbak nem is lehettünk volna.
- Styles, te lefektetted a húgomat?! - a testtartása már nem volt olyan laza, s mérgesen nézett Harry-re.
- Scott, ne...
- Ne most, törpe - vágott a szavamba. - Ha ezt elmondom apámnak, téged kinyír! Sophi még csak 16 éves, te idióta! Téged ezért le is csukhatnának!
- Nyugodj már le - nézett rá Harry. - Sophi is ugyanannyira akarta, mint én!
- Mert Sophi még kicsi, és nem tudja, mit akar! - kiabált, mire apa bejött.
- Mi a fészkes fene folyik itt? És miért néz ki a ház úgy, mint ahol egy hatalmas buli volt?
Scott rám nézett, majd apára. Tudtam, hogy el fogja neki mondani, már előre felkészültem arra, amit kapni fogok.
- Apa, képzeld, a te drágalátos kislányod mégsem olyan angyal, amilyennek mutatja magát. Styles lefektette.
- Na jó, ez nem így volt - vágtam közbe. - Nem lefektetett, hanem mindketten akartuk!
Láttam, hogy apa nagyon ideges lett. Félve Harry-hez mentem, mellé ültem, ő pedig védelmezően átölelt.
- Lefektetted?! - ordított Harry-re. - Ő még csak 16 éves, egy kislány! Csalódtam benned, Styles! Most azonnal tűnj a házamból! Veled pedig még beszédem lesz - mutogatott felém fenyegetően, majd kiment és Scott is utána.
- Te jó ég - sóhajtottam. - Harry, nekem végem - néz rá.
- Ezt elcsesztük elég rendesen - állt fel és elkezdett öltözni.
- Most minden kezdődik elölről? A bujkálás, meg minden? - néztem rá. Magára kapta a pólóját, majd megfogta a derekamat és közel jött hozzám.
- Bármi is lesz, nem hagylak el - adott egy puszit az ajkaimra. - A suliban találkozunk - került ki, majd kiment a szobámból. Ahogy végignéztem az összetúrt ágyon, a földön heverő ruhadarabokon és az egészen, ami ott volt, eszembe jutott az éjszaka. Elmosolyodtam, majd felvettem a táskámat, lementem az előszobába és belebújtam a cipőmbe.
- Délután edzésen kicsinálom Styles-t - állt elém apa, s az ajtófélfának dőlt.
- Nem teheted ezt vele - néztem rá. - Szeretjük egymást, te is tudod, hogy előbb utóbb úgyis meg történt volna.
- Inkább utóbb - húzta fel az egyik szemöldökét. - Nem normális, hogy belerángatott téged ebbe, te pedig hagytad magad.
- Nem belerángatott, apa, értsd már meg! - kiabáltam, mire Scott is odajött.
- Felelőtlen vagy, törpe - nézett rajtam végig, mire apa felé fordult.
- Ja, igen, a felelőtlenség. Szerintem Sophi nem titokban rendezte meg a bulit, igaz fiatalember? - nézett rá. Scott kicsit beparázott, ami őszintén szólva elég vicces volt.
- Én csak... - kezdett volna dadogni, de apa közbeszólt.
- Mindegy, ezt az edzésen elintézzük. Sziasztok - ment ki a házból.
- Styles tőlem is megkapja a magáét, az tuti - nézett rám, majd ő is elment, végül én is elindultam a suliba.

***

Ebédszünetben Louis-val, Harry-vel, Niall-el, Zayn-nel, Liam-mel, és Amy-vel egy asztalnál ültünk.
- Halljátok, az a csaj... az valami hihetetlen volt - mosolygott Zayn. Jellemző, a nevét sem tudja, de azért hihetetlen volt...
- Srácok, valamit elfelejtettünk - néztem rajtuk végig. Értelmes fejet vágva figyeltek rám. - A bandátok neve!
- Nekem van egy ötletem! - szólalt meg Niall. - Lehetne az, hogy Niall And The Potatoes!
- Ez komoly? - nézett rá Liam. - Valami ütős kell. Valami, ami jól hangzik - gondolkodott el.
- Mit szólnátok ehhez? - csillant fel Harry szeme. - One Direction.
Mindenki elmosolyodott. Azt hiszem, egyetértettünk abban, hogy ez lesz a megfelelő bandanév.

12 megjegyzés:

  1. Nagyon imádtam!! :) <3 Szuper vagy! ;) gyorsan a kövit!! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) <3 rendben, igyekezni fogok!

      Törlés
  2. Imaadooomm.....nagyon jo let csak igy tovabb

    VálaszTörlés
  3. Kedves ~E!!:)
    Tudom, hogy régen kommenteltem, amit nagyon sajnálok is, de mentségemre szóljon, hogy olvasom rendszeresen, csak telefonról kicsit nehézkes kommentelni...:)
    Mit is mondhatnék még...IMÁDOM!! ;)
    Talán ez a legmegfelelőbb szó <3
    Azonban lenne egy hatalmas kérdèsem, kérésem...
    Ha lenne rà időd, akkor tudnál nekem egy fejlécet csinàlni??:) tudom, hogy nagy kérés, de én sajnos ehhez túl hülye vagyok...:)
    szóval ha tudnál segíteni, akkor megadod az e-mailed??:D
    apropó! van új rész a blogomban...:D
    ha gondolod nézz be ;)
    http://darkturn.blogspot.hu/2014/01/30fejezetegyedul-toltott
    -napok.html?m=1
    várom vàlaszod!! :)
    ~Patti

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves ~Patti! :)
      Persze, megértem, köszönöm, hogy olvasod! :)
      Hát, az a helyzet, hogy nem nagyon tudok fejlécet csinálni :$ Ami most van, nekem az se nagyon tetszik és elég nehezen hoztam össze, viszont megpróbálhatom, de nem hiszem, hogy túl jóra sikerül :D e-mailem: direction.xx@gmail.com
      Rendben, máris megnézem! :)

      Törlés
  4. Wooww.....ez...ezzzz...Bámulatos!! Nagyon jól irszzz!!! Extraa , nagyon jóóó!! Siess a következővelll!!! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! :) <3 rendben, megpróbálok igyekezni! :)

      Törlés
  5. Imádtam *-* gyorsqn a kövit! Am tudsz valami időpontot adni h kb. mikor lesz a kövi? :) <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) <3 Nem tudom, valószínűleg a hétvégén, de az se kizárt, hogy előbb. Magyarul fogalmam sincs, mikor lesz rá időm :D

      Törlés
  6. Nagyon jó lett!! <3 hát minél hamarabb legyen a kövit!! :) <3

    VálaszTörlés