41. fejezet - Hatalmas pofára esés

Sziasztok! :) Nagyon szépen köszönöm a kommenteket, el sem hiszitek, mennyire jól esik! Köszönöm! <3 És itt a 41. fejezet, valamivel hosszabbra írtam, mint az előzőt. Remélem tetszeni fog, jó olvasást! :)

~E

Egész estig arról szólt a buli, hogy akárhova mentem, Louis loholt utánam. Természetesen nem zavart, ez is a tervem része volt.

Mikor már sötétedett, Lizzie felkapcsolta a kerti lámpákat. A levegő nem hűlt le annyira, hogy fázzunk, szóval tovább lubickoltunk a medencében.

Bementem a konyhába, hogy töltsek még inni, és fél perc múlva Louis ott termett mögöttem. Hátulról átölelt, s finoman csókolgatni kezdte a nyakamat. Érintésébe beleborzongtam, ahol ajkai érintették a bőrömet, szinte bizsergett. A poharat a pultra tettem, a fejemet hátrahajtottam a vállára, s a szemem automatikusan lecsukódott. Keze átölelte a derekamat, s puha hajába túrtam. Jól esett a közelsége, biztonságban éreztem magam mellette.

- Van kedved szórakozni? - dörmögte a fülembe, majd egy kis csókot nyomott a nyakamra.

- Uhum - mosolyodtam el. - Lizzie nem bánja, ha kölcsön vesszük a szobáját, gyere - fogtam meg a kezét, és felhúztam a szobába. Becsuktuk az ajtót, majd Louis közel jött hozzám, és a falhoz nyomott.

- Ugye az ágyban is vadabb vagy? - csókolgatta a nyakamat, s a kezeimet lefogta a fejem mellett.

- Ha azt szeretnéd, akkor igen.

- Azt szeretném - súgta, majd elengedte a kezemet, s megfogta a fenekemet. Felemelt, a lábaimat a dereka köré fontam, s ajkaink épphogy súrolták egymást. Áttett az ágyra, s fölém mászva olyan vadul csókolt meg, mint még soha. Jobban szeretem a szenvedélyeset és az érzelmeset, de ha csak így kaphatom őt vissza, akkor megéri.

*Sophi szemszöge

Csak a mosdóba mentem be, de mire kiértem, Lizzie már Harry-n lógótt. A medence szélén ültek, és láthatólag nagyon jól elbeszélgettek, és ami még aggasztott, hogy Louis és Amy is eltűntek.

Odamentem a medencéhez, és leültem Harry mellé.

- És arra emlékszel, amikor elmentünk az állatkertbe, és utánoztad a majmot? - nevetett Lizzie. Szuper, a régi emlékekkel akarja visszaszerezni...

- Igen, emlékszem. Vicces volt - mosolygott Harry. a szememet megforgattam, mert már az zavart, ahogy az a ribanc a pasimra meresztette a szemeit.

- Lizzie, tudnál jönni egy kicsit? - jött oda Amber.

- Pont most?

- Igen, most!

- Ah, na jó - ment el.

- Harry, ugye nem mozdult rád? - néztem a szemébe.

- Dehogyis - mosolygott, és megfogta a kezemet. - Ne aggódj, ha rám is mozdul, már nem érdekel - adott az ajkaimra egy puszit. Elmosolyodtam, majd átkarolt és közel húzott magához.

- Amy-ék eltűntek - sóhajtottam.

- Igen, tudom... Amy bement a házba, Louis pedig koslatott utána, mint valami pincsikutya. Ez ment egész mostanáig, szóval szerintem már... tudod.

- Tudom. De ha ettől Amy még jobban összetörik, én Louis-t töröm össze!

- Jó, ssh nyugi - adott a fejemre egy puszit. Beugrott a medencébe, majd a lábaim közé állva megcsókolt. Vizes hajába túrtam, s közelebb húztam magamhoz.

*Amy szemszöge*

- Azta, nagyon jó voltál - mosolygott rám, miközben öltöztünk. - Kis vadóc - kacsintott.

- Te akartad, hogy ilyen legyek, hát tessék - mosolyogtam, majd felvettem az utolsó ruhadarabot, a pólót és odaléptem hozzá. Megfogtam kétoldalt az arcát, és finoman megcsókoltam, de elhúzta a fejét és furcsán nézett rám.

- Amy, ez csak.. öm.. csak egy kaland volt - vakarta meg a tarkóját. A szám kissé tátva maradt, az éppen gyógyuló szívem újra összetört.

- Hogy mondod? - néztem rá.

- Semmi komoly, csak egy kaland, de azt hittem tudod.

- Nem, képzeld nem tudom! - nevettem fel kínosan, a hajamba túrtam és elfordultam. - Te jó ég, és pont miattad csináltam ezt az egészet.

- Komolyan? - fordított maga felé.

- Igen Louis, komolyan! Szerinted magamtól változok ilyenné? - mutattam magamon végig. - Azt hittem, így újra együtt leszünk.

- De értsd meg, hogy én már nem szeretlek, erről nem tehetek.

- Azért előbb is szólhattál volna, hogy csak ezt akarod!

- Miért nem tudsz túllépni ezen? Mindenki túlélt egy szakítást - nézett rajtam végig, majd újra a szemembe. - Neked miért nem megy?

- Nem tudom, túlságosan kötődöm hozzád.

- Azért, mert én vagyok... voltam az első szerelmed. Szerintem ismerkedned kéne, és akkor el tudsz felejteni.

- Nem akarlak elfelejteni, nem akarok mással ismerkedni, én csak téged akarlak, Louis - könnyeztem be. Felsóhajtott, hátrahajtotta a fejét és az arcát a tenyerébe temette.

- Na, jó - nézett rám. - Akkor majd én segítek neked, ha ennyire nem tudsz rólam lemondani. Majd én keresek neked valakit.

- Normális vagy?! Nekem nem kell senki más, mondtam!

- De így nem élhetsz, életed végéig rám fogsz várni? - húzta fel a szemöldökét. - Vagy talán az lenne a legjobb, ha nem találkoznánk többet. A suliban majd kerüllek, és akkor el fogsz tudni felejteni.

- Komolyan ennyire zavarlak? - ráncoltam a szemöldökömet.

- Nem arról van szó, hanem... ah - sóhajtott. - Csak azt akarom, hogy végre túllépj ezen a kapcsolaton. Vége van Amy, lezárult.

- Most feküdtünk le - tettem csípőre a kezemet. - Megváltoztam miattad, és még így se kellek? Már egyáltalán nem érzel irántam semmit?

- Szeretlek, de csak mint egy barátot. És neked is így kéne tenned.

- De nekem nem megy - ültem le az ágyra, megtámasztottam a fejemet a kezemmel és sírni kezdtem. Lassan mellém ült, és átölelt.

- Kérlek, ne sírj. Nem bírom, ha egy lány sír - simogatta a hátamat. Szorosan öleltem vissza, s arcomat a vállába fúrtam. - De nem kérheted tőlem, hogy szeresselek, ez nem megy parancsra.

- De nem is múlhatott el egyik napról a másikra.

- Nem egyik napról a másikra történt, csak nem vettem észre. Már annyira megszokott volt, hogy te meg én együtt vagyunk. Ideje, hogy mindketten új fejezetet nyissunk az életünkben.

- Nekem nem megy.

Elengedett, és letörölte az arcomról a könnyeket.

- Erős vagy, csak akarj túllépni, sikerülni fog.

Halványan rám mosolygott, majd felállt és kimet. Fél perc múlva Amber jött be.

- Na, együtt vagytok? - mosolygott.

- Nem - szipogtam. - Neki csak egy kaland volt.

- Sajnálom - ült mellém. - Csak ne sírj, elkenődik a sminked!

- Ez legyen a legkisebb bajom - sóhajtottam. - Mindegy, igyunk valamit - álltam fel. Kimentünk a medencéhez, és dönteni kezdtük magunkba a piát.

*Amber szemszöge*
Amy mellett ültem, aki csak ivott megállás nélkül. Sajnáltam őt, egész jól összebarátkoztunk, és tényleg aranyosak Louis-val.
- Szia, szerelmem - ült mellém Scott, és adott egy csókot.
- Szia - mosolyogtam rá. Egyre inkább úgy érzem, hogy szeretem. Beleszerettem Scott-ba, és már Harry-ről lemondtam. Lizzie próbálkozhat, engem már nem érdekel.
- Amy-nek mi baja? - súgta.
- Louis nem akar tőle semmit, csak egy kaland volt az egész.
- Lefeküdtek? Azta... na és az idióta húgom? - kérdezte fintorral az arcán.
- Harry-vel van - mutattam feléjül. - Lizzie meg próbálkozik.
- Szuper, Sophi addig se foglalkozik velem. Ma nálam alszol - közölte mosolyogva.
- Oké - nevettem kicsit, majd hozzábújtam, s védelmező karjaival átölelt.