47. fejezet - Senki nem állhat közénk

Sziasztok! :) Meghoztam a 47. fejezetet. Sajnálom, hogy ilyen későn, de csak este értem haza. Remélem tetszeni fog és hagytok pár komit! Jó olvasást! :)

~E

Miután megvizsgáltak, idegesen ültem, mellettem Louis és fogta a kezemet. Láttam rajta, hogy nagyon is feszült. Talán jobb lett volna, ha egyedül végzem el ezt a vizsgálatot és neki már csak az eredményről szólok.
- Ne aggódj - nyugtatott, bár lehet, hogy ő még nyugtalanabb volt. Simogatta a kézfejemet, közben rázta a lábát. - Az ég szerelmére, mi tart ennyi ideig?! Mióta ülünk itt?
- Nagyjából 5 perce...
- Ah - dőlt hátra a széken.
- Üssük el valamivel az időt - vetettem fel az ötletem, mire felvont szemöldökkel nézett rám.
- Egy kórház közepén vagyunk, mit akarsz csinálni?
- Ahj, nem tudom - sóhajtottam. - Csak megőrjít ez a várakozás.
- Engem is - karolt át és magához húzott. A fejemet a vállára döntöttem és elkezdtem gondolkodni. Ha terhes vagyok, hogy mondom el anyáéknak? Mi lesz a gyerekkel? Egyáltalán mi lesz velem?
Nem tudom meddig ültünk ott, de nekem egy örökké valóságnak tűnt.
- Jöjjenek be, kérem - szólt az orvos. Felpattantunk, és bementünk. A szívem már ezerrel vert, Louis kezét szinte már szorítottam. Magamban imádkoztam, hogy a teszt negatív legyen. - Megvan az eredmény - nézett ránk. Legszívesebben felrobbantam volna, miért nem böki már ki?! - Sajnos... az eredmény negatív.
Felsóhajtottam, egy hatalmas kő esett le a szívemről.
- Istenem, ez a legjobb hír - öleltem meg szorosan Louis-t, aki nyugtatóan simogatta a hátamat. Láttam rajta, hogy ő is megkönnyebbült.
- Köszönjük, doktor úr! - fogta meg a kezemet, majd kimentünk. A folyosón újra megöleltem őt.
- El sem hiszem, ez annyira jó! - mosolyogtam, majd a szemébe néztem. Láttam benne valamit. Valami furát. - Baj van?
- Ja, nem. Nincs semmi - nézett a földre.
- Ne már, Louis. Látom, hogy van valami. Mondd el - kerestem a tekintetét. Sóhajtott egy nagyot, majd leült s én is mellé. Maga elé meredve elkezdte mondani.
- Most, ahogy vártuk az eredményt, volt időm gondolkodni. Egy kisbaba... összekötne minket. És ha már itt volt az alkalom, akkor végre lenne biztosíték arra, hogy velem maradsz. Elképzeltem, ahogy lassan felnő és megtanítjuk őt mindenre. Már szinte beleéltem magam - sóhajtott és a fejét a föld felé hajtotta. - Most egy kicsit olyan, mintha meghalt volna.
- Louis - mosolyodtam el halványan. - Lesz kisbabánk, jó? Csak még nem most. még korai.
- Komolyan? - nézett rám csillogó szemekkel, mire kicsiket bólogattam. Elmosolyodott és magához ölelt.

*Sophi szemszöge*
Este apa hazajött. A könyvem fölött ültem, de eszem ágában sem volt tanulni, csak Scott rám parancsolta.
- Szia, kicsim - állt meg apa fölöttem és a fejemre adott egy puszit. Nem szóltam semmit, szinte levegőnek néztem. - Mit tanulsz?
Erre se reagáltam, csak bámultam a könyvet. Felsóhajtott.
- Sophi, beszélgessünk kicsit, jó? - simította meg a fejemet.
- Mégis miről? - kérdeztem egy kicsit hangosabban és mérgesen. - El akarod tőlem venni Harry-t, érted? Akit szeretek!
- Sophi, ez bonyolult - csukta be a szemét. - Gyere csak - fogta meg a kezemet, majd leült az ágyra és maga mellé ültetett. - Örülnék, hogy ha lenne barátod. Egy normális barátod. De Styles... ő nem neked való. Amióta vele vagy, romlanak a jegyeid. Elszöktél, pedig régebben ilyet sosem tettél volna. Feleselsz velem és már a bátyáddal is többet vitázol, mint eddig bármikor.
- Azért, mert mind ellenem vagytok!
- Nem - nézett rám és sóhajtott. - Te vagy ellenünk. Amikor Horan-nal voltál még az is jobb volt.
- De én Harry-t szeretem! És ő is szeret engem.
- De Stlyes-szal nem lehetsz, értsd már meg! - mordult rám, majd kicsit nyugodtabban folytatta. - Bárkit, csak őt ne.
- Komolyan, mi bajod van vele? Senkivel nem voltam még ilyen boldog, mint vele.
- Majd ha eljön az ideje, elmondom.
- Mit? - néztem rá.
- Hogy miért nem örülök neki.
- Itt az idő, mondd!
- Nem - nézett a földre. - Majd... majd valamikor elmondom - állt fel és kiment. Megforgattam a szemem, majd elmentem zuhanyozni és befeküdtem a puha ágyba a telefonommal. Felmentem facebook-ra és láttam, hogy Harry fent van.
- Sziaa :) - írtam neki.
- Szia :D Na mizujs?
- Nem sok... Apám papolt nekem, hogy miért nem akarja, hogy veled legyek.
- És miért nem? :o
- Azt mondta, majd elmondja, ha eljön az ideje... De nekem nagyon rossz előérzetem van :/
- Biztos nincs semmi komoly, kicsim.
- Hát remélem, de majd holnap faggatom.
- Okés. Egyébként anyám meg a nővérem is basztat, hogy miért hagytam el Lizzie-t -.-
- Nemááár :/ Komolyan, már mindenki ellenünk van?!
- Én nem tudom... De megmondtam nekik, hogy hagyjanak békén, mert én téged akarlak.
- És békén hagytak?
- Bezárkóztam :$ Így már nem zaklatnak.
- De jó neked! Figyi, nem jössz át? :3
- Most? Mindjárt éjfél :D
- Na és? :) Már mindenki alszik, én meg nélküled nem tudok :$
- Édes, én se nélküled :) 10 perc és ott vagyok :*
- Várlak :)
Lezártam a telefonomat, majd halkan lementem. Már az egész házban sötét volt, így óvatosan közlekedtem, s kinyitottam a bejáratni ajtót. Harry pontosan 10 perc múlva ott volt.
- Szia - húzott magához és megcsókolt.
- Szia - súgtam. Becsuktam az ajtót, majd halkan felmentünk a szobámba. Befeküdtünk az ágyba, és Harry magához húzott. A teste hideg volt a kinti hőmérséklet miatt, de hamar átmelegedett.
- Reggel mit fognak szólni? - simogatta a karomat.
- Már nem lesznek itthon. Én nekem sincs kedvem holnap suliba menni. Mit szólnál, ha szereznénk igazolást? - mosolyodtam el.
- Lógni akarsz? - nevetett halkan. - Te jó ég, már nagyon rég nem lógtam. Pedig tavaly kb minden második héten eljátszottam.
- Akkor benne vagy? - könyököltem föl.
- Benne - mosolygott és megcsókolt. A homlokomat az övének döntöttem és megfogtam két oldalt az arcát.
- Senki nem állhat közénk - súgtam.
- Soha - mosolygott.