46. fejezet - Balhé balhé hátán

Sziasztok! :) Itt is vagyok a 46. fejezettel, és ahogy ígértem, valamivel hosszabbra írtam. Remélem tetszeni fog, jó olvasást! :)

~E

Hangos lépteket hallottam, majd egy hirtelen szorítást a felkaromon. Scott felrángatott Harry mellől, és dühös tekintetével találtam szemben magam.

- Normális vagy?! Bűzlesz a piától! - ordított a képembe.

- Hé, ne kiabálj - állt fel Harry nehezen, majd fenyegetően Scott felé mutogatott. - És engedd el a barátnőmet.

- Azt nem te mondod meg! Barom... - morogta. - Gyere törpe, hazaviszlek - kezdett el kifelé húzni, de Harry megfogta a másik kezemet. Így két ellenkező irányba húztak, én pedig úgy éreztem, mint aki mindjárt szétszakad.

- Ne szaggassátok már szét - jött oda Niall is, majd kihúzott kettőjük közül. - Mi a baj? - nézett Scott-ra.

- Az, hogy a húgom részegen fesztiválozik, amikor világosan megmondtam neki, hogy ne jöjjön!

- Hé, tesó, nyugi - tette a kezét a bátyám vállára, de már ő is alig állt a saját lábán. - Vigyázunk a csajra.

- Ne próbálkozz, Horan - lökte el a kezét. - Te - mutatott rám, majd megfogta a karomat. - Most szépen hazajössz.

- Csak akkor megyek, ha Harry is jöhet! - néztem rá.

- Támogatom az ötletet - karolt át a barátom.

- Tőlem. Így legalább nem csak te fogsz kapni apától. Na köszönj el a balek haverjaidtól.

- Sziasztok - integettem nekik, majd Scott beültetett a kocsiba és hazavitt.

A ház előtt nehézkesen szálltam ki, majd mikor bementünk, apa felkapcsolta a villanyt.

- Ah, fény! - takartam el a szememet, majd mikor már kezdtem megszokni, észrevettem, hogy apa mellett áll valaki. Egy lány. Egy kicsit homályos volt, de mire kitisztult a kép, felismertem. - Lizzie - morogtam. - Te mi a francot keresel itt?!

- Ő szólt, hogy elszöktél - nézett rám szigorúan apa. - Normális vagy, kislányom?!

- Most miért? Én csak szórakoztam! Harry ott volt és vigyázott rám, igaz?

- Igen, édesem - fogta meg a kezemet, mire Scott megforgatta a szemét.

- Most lett ebből elég - mordult ránk apa. - Styles, még egyszer meg ne lássalak Sophi közelébe! Azóta ilyen, mióta veled van!

- Már megint a régi duma? Tudod, hogy úgyis fogunk találkozni és ez ellen semmit nem tehetsz - léptem közelebb Harry-hez.

- Azt majd meglátjuk. Styles, kifelé - mutatott az ajtó felé.

- Nem! Nem megy el! - néztem szúrósan apára.

- De igen, elmegy! Méghozzá nagyon gyorsan, amíg szépen mondom!

- Erkély - súgta Harry halkan, mire elmosolyodtam. - Akkor... szia Sophi - adott egy csókot, majd kiment.

Felrohantam a szobámba, becsaptam az ajtót és kimentem az erkélyre. Harry felmászott, majd rám mosolygott és a kezét a derekamra téve közel húzott magához.

- Majd együtt kitalálunk valamit, jó? - súgta, mire kicsiket bólogattam. Arcomat a tenyerébe vette, majd gyengéden megcsókolt.

Visszamentünk a szobába, lefeküdtünk az ágyra és egymást átölelve aludtunk el.

***

Reggel a napfény bevilágította az egész szobát. Kinyújtózkodtam, majd ránéztem a mellettem édesen szuszogó Harry-re. Elmosolyodtam, majd egy finom puszit nyomtam az arcára, mire mocorogni kezdett.

- Jó reggelt - súgtam. Lassan kinyitotta a szemét, majd fáradtan elmosolyodott és szorosan magához ölelt.

- Jó reggelt - mondta kómás hangon, s egy puszit nyomott a fejemre. Arcomat a nyakába fúrtam, miközben ő gyengéden simogatta a karomat. - Mindjárt indulnunk kell - sóhajtott.
- Mm... nem akarok - tettem át a lábamat az övére.
- Én se, kicsim, de sajnos muszáj. De tudod mit? Edzés után elmegyünk valahova - mosolygott sejtelmesen.
- Hova? - néztem rá.
- Majd meglátod - csókolt meg. - Na, öltözzünk.
Nagy nehezen kimásztunk az ágyból. Felöltöztünk, majd - mivel már apám is és Scott is elment - nyugodtan mehettünk le ketten.
A suliba rögtön összefutottunk Scott-tal.
- Sziasztok - nézett végig Harry-n, s ujjaink össze voltak kulcsolva. - Ha jól emlékszem apa megtiltotta, hogy együtt legyetek.
- Ha jól emlékszem megmondtam, hogy nem tehettek semmit - kerültem őt ki, s Harry-t húztam magam után. A bátyám természetesen jött utánunk.
- Apa ki fogja csinálni Styles-t, ezt akarod?
Megálltam és lassan felé fordultam.
- Ha tényleg szereted, amit nem értek, de mindegy, akkor szakítasz vele. Apa nem jó kedvvel ment el reggelt és az edzésen szerintem ki fogja őt csinálni.
- Majd te kiállsz mellettünk - néztem rá.
- Miért tenném?
- Mert a bátyám vagy.
- Csak az a helyzet, hogy nekem se tetszik, hogy vele vagy. Régebben eszedbe se jutott volna elszökni.
- Régebben eszedbe se jutott volna apáskodni. Menjünk, Harry - húztam el.

***

Az utolsó órám után rohantam a csarnokba. Apám már ott volt, a srácok az öltözőben öltöztek.
- Apa, beszélnünk kell - álltam elé.
- Ha Styles-ról van szó nem érdekel.
- Nagyon szépen kérlek, hogy ne csinálj semmi hülyeséget!
- Azok után, hogy elszöktetett nem fogom megdicsérni.
- Nem ő szöktetett el! Az én ötletem volt az egész.
- Jó, lényegtelen. Amúgy is mit keresel itt? Nem lehettek együtt, megmondtam! És amióta együtt vagytok az az öt srác, Malik, Payne, Tomlinson, Horan és Styles kornyikálni kezdtek.
- Na és?
- Mindjárt lesz egy nagyon fontos meccsünk és nem nyújtanak 100%-os teljesítményt! Szóval te is elrontottad őket.
- Hát kösz - nevettem fel kínosan. - El sem hiszem, hogy a saját apám mond ilyet! És tudod mit? Nem érdekel, hogy mit gondolsz vagy mit mondasz. Harry-vel maradok ha tetszik, ha nem!
A srácok az ajtóban álltak és megszeppenve nézték, ahogy apámmal veszekszem.
- Ne csak álljatok ott! 20 kör futás! Az öt aranytorkúnak 30! - kiabált. A srácok összenéztek, majd elkezdtek körbe-körbe futkosni.
- Ezzel szerinted jobb lesz? Csak elmarsz magadtól mindenkit!
- Menj haza, jó? Este megbeszéljük.
Megforgattam a szemem, majd kimentem a csarnok elé és leültem egy padra. Ott vártam meg, hogy vége legyen az edzésnek.
A srácok már jöttek kifelé, s odamentem Liam-hez és Zayn-hez.
- Bocs az apám miatt. Amúgy nagyon szigorú volt?
- Áh, dehogy. Csak nekünk mindenből dupla annyit kellett csinálni, mint a többieknek - vont vállat Zayn. - Viszont Harry-nek még bent kellett maradni. Nem tudom miért.
- Mi? Te jó ég - rohantam be. Apám és Harry a tornateremben álltak, apám magyarázott valamit, Harry pedig a föld felé nézve bólogatott.
- Mi folyik itt? - léptem be. Mindketten rám néztek.
- Csak beszélgettem egy kicsit Styles-szal - mondta apa. - Felvilágosítottam arról, hogy ha nem hagy téged békén elmegyek az édesanyjához.
- Ez komoly? - húztam fel a szemöldökömet. - Apa, normális vagy?!
- Beszéltem az osztályfőnököddel és az utóbbi időben vészesen romlottak a jegyeid. Sophi, sajnálom de muszáj, hogy eltiltsalak tőle.
- Nem! - könnyeztem be és odaszaladtam Harry-hez. Szorosan megöleltem, s ő nyugtatóan simogatta a hátamat. - Nem veheted el tőlem!
- A te érdekedben teszem - nézett rám apa, majd kiment.

*Amy szemszöge*
Feszengve ültem az ágyamon, kezem a hasamon pihent.
- Nem, az lehetetlen - mondogattam magamban. Kizárt, hogy ez pont velem történjen meg. Pont akkor, amikor minden annyira tökéletes.
- Szia - mosolygott az ajtófélfának dőlve Louis. Mikor meglátta az aggódó tekintetemet, a mosoly eltűnt az arcáról. - Te jó ég, valami baj van? - jött be és leült mellém. Egy könnycsepp végigfolyt az arcomon, amit gyorsan letörölt és magához ölelt. - Amy, mondj már valamit kérlek!
- Louis - szipogtam, s a szemébe néztem. - Nagyon nagy gáz van.
- De mi történt? Az ég szerelmére, a frászt hozod rám!
- Én... én terhes vagyok - nyögtem ki. Louis lesápadt és mozdulatlanul meredt rám.
- Hogy... hogy micsoda? Te jó ég - tette a kezét a szája elé. - Basszus, ez az én hibám, miért nem vigyáztam?!
- Mindketten ugyanolyan hibásak vagyunk, Louis - töröltem meg a szememet.
- Na jó, ne pánikoljunk be - fújta ki a levegőt, majd felállt és idegesen járkált fel-alá a szobában. - Egyáltalán ez biztos?
- Fogalmam sincs. A terhességi teszt ezt mutatta ki.
- Jó, de az se mond mindig igazat. Szerintem menjünk a kórházba minél előbb.
- Rendben - sóhajtottam és felálltam, majd elindultunk a kórházban. - Louis? - néztem rá.
- Mondjad.
- Hogy ha terhes vagyok... akkor elhagysz? - kérdeztem remegő hangon. Felsóhajtott, majd a kórház előtt megállt és felém fordult.
- Sosem hagynálak el - simította meg az arcomat. - Ha terhes vagy együtt felneveljük a kicsit és természetesen melletted állok.
- Köszönöm - öleltem meg őt szorosan.
- Szeretlek - nézett a szemembe és megcsókolt.
- Én is szeretlek - súgtam. Összekulcsolta az ujjainkat, majd bementünk a kórházba.