7. fejezet - Túl szép, hogy igaz legyen

Sziasztok! Köszönöm a komikat az előző részhez! :) Meghoztam a 7. fejezetet, remélem tetszeni fog! Jó olvasást!

~E  

Mikor hazaértem, apa rögtön letámadott.

- Hol voltál eddig? Ha jól tudom, már több, mint háromnegyed órája kicsengettek.

- Én csak...

- Na jó, ne kertelj. Láttalak titeket - jelent meg Scott a szobában. Ijedten néztem rá, majd vissza apára.

- Mióta tart? - kérdezte apa feszülten.

- Nem... mi nem vagyunk együtt - magyaráztam.

- Értem... Szeretném, ha többet nem találkoznál vele.

- De én....

- Semmi de! Styles nem neked való! Inkább a tanulásra koncentrálj, megértetted?

Bólogattam, közben a sírás fojtogatott.

- Most pedig menj a szobádba.

Scott-ot kikerültem és felrohantam. Becsuktam az ajtót és a fejemet a párnák közé vetettem. A könnyek utat törtek maguknak és csak sírtam és sírtam megállás nélkül. Nagy hiba volt Harry-vel leállnom, tudhattam volna, hogy ez lesz a vége.

Leültem az ablakhoz és csak bámultam kifelé. Londonhoz hűen az eső is zuhogni kezdett, ami csak még szomorúbbá tett. Bármennyire is fáj és nehéz bevallani, beleszerettem Harry-be és még a legjobb barátnőm sem tudja. Sőt, talán még Harry sem.

A vízcseppek folytak le az üvegen, s az utcákon esernyővel járkáltak az emberek. Furcsa érzés volt visszaemlékezni a csókunkra. Bizsergést és melegséget éreztem, amitől újabb sírásba kezdtem.

Hirtelen rezegni kezdett mellettem a telefonom.

- Halló? - vettem fel.

- Szia - köszönt boldogan Amy. - Nincs kedved megnézni valami filmet? Egyedül vagyok itthon és van popcorn.

Nem láttam az arcát, de tudtam, hogy mosolyog. És ha most átmegyek Amy-hez, lehet, hogy egy időre sikerül kivernem a fejemből Harry-t.

- Oké, nem sokára ott vagyok.

- Szuper!

Letettük a telefont, majd lementem az előszobába és felöltöztem.

- Hát te hova mész? - állt elém apa.

- Csak Amy-hez. Megnézünk egy filmet.

- Rendben, de ha megtudom, hogy akárcsak szóba állsz Styles-szal, én fogom elintézni, világos?

Halványan bólintottam.

- Helyes - mondta, majd visszament a szobába. Sóhajtottam egy nagyot, majd kimentem a házból. Felhúztam az esernyőmet és elindultam. Nyugtató volt hallani, ahogy a vízcseppek az esernyőre esnek.

***

- Szia - mosolygott Amy, mikor kinyitotta az ajtót.
- Szia.
Leengedtem az esernyőmet, majd az előszobába tettem. Levettem a kabátomat és a cipőmet.
- Minden rendben? - kérdezte Amy.
- Persze - erőltettem egy mosolyt az arcomra. Bementünk a konyhába, s Amy betett egy zacskó pattogatott kukoricát a mikróba. Amíg vártuk, hogy kipattogjon, leültünk a pulthoz.
- Na most szépen elmondod, hogy mi bánt napok óta - nézett mélyen a szemembe. Nagyot sóhajtottam, majd magam elé bámulva beszélni kezdtem.
- Nem tudom, hogy mi van velem, de... azt hiszem... szerelmes  vagyok...
- Ez nagyszerű!
- Nem, nem az - néztem rá. Láttam, hogy egy szót sem ért az egészből, így folytattam, de a fejemet újra elfordítottam. - Egy olyan srácba vagyok szerelmes, akibe nem kéne...
- Kibe?
- Harry... Harry Styles-ba.
- Hogy mi?! - kérdezte idegesen, majd a mikró sípolt és kikapcsolt. - Ez mégis hogy történt?
- Nem tudom... Olyan kedves volt hozzám és suli után bent maradtunk és... beszélgettünk és olyan jó volt.
- Oké, de neki van barátnője - magyarázta.
- Igen, de... azt mondta, hogy nem boldog mellette. Ja, és már... már csókolóztunk is.
Félve néztem Amy-re, akinek az arca sápadt volt és a szája tátva maradt.
- Sophi, nézd... Nem akarlak megbántani, de ennek nem lesz jó vége, csak figyelmeztetlek!
- Mindegy is, apám eltiltott tőle. Scott meglátott minket és elmondta apának.
- Nem hittem volna, hogy valaha ilyet mondok, de egyetértek vele. Harry nem hozzád való.
Felállt és a popcornt kivette a mikróból, majd egy tálba öntötte. Bementünk a nappaliba és Amy betett egy filmet. Egy romantikus filmet, amin majdnem végig sírtunk.

***

Késő este hazamentem, zuhanyzás után az ágyamba ültem és a kezembe vettem egy könyvet. Elkezdtem olvasni, de nem tudtam elmélyülni a sorok között, mert egyfolytában csak Harry-n kattogott az agyam. Miért is gondoltam akár egy percig is, hogy köztünk bármi lehet?! Túl szép volt, hogy igaz legyen...

***

Reggel arra ébredtem, hogy a könyv, amit az este elkezdtem olvasni, az ágyam végében van, én pedig elég kényelmetlenül fekszem. Lassan felültem, s ránéztem az órára, ami 6:30-at mutatott.
Átcammogtam a fürdőbe és elvégeztem a reggeli teendőimet, majd lementem reggelizni.
- Nem szeretném, ha ma is késnél, mint tegnap - szólalt meg apa.
- Nem fogok - válaszoltam.
- Majd én figyelek - mondta Scott, mire apa bólogatott.

***

Ahogy beértem a suliba, kaptam egy SMS-t Amy-től, hogy nem jön, mert beteg.
Szuper, így nem lesz senki, akivel beszélgethetnék... Na, mindegy. Ezt a napot csak kibírom valahogy.
Elmentem a szekrényemhez és kivettem a cuccaimat. Mikor becsuktam, Harry ott állt mosolyogva.
- Szia.
- Helló - mondtam, majd elindultam a másik irányba. Ő jött utánam.
- Mi az?
- Mi lenne? - kérdeztem, de nem néztem rá.
- Nem tudom, olyan furcsa vagy.
Megálltunk és ránéztem.
- Harry, szerintem felejtsük el egymást.
Értetlenül nézett rám.
- Hogy mi?
- Felejtsük el egymást és fejezzük be, még mielőtt elkezdenénk.
Újra elindultam, de elém vágott.
- Elmondanád, hogy mi bajod van?
- Semmi.
- Sophi - nézett a szemembe. Sóhajtottam egyet és rájöttem, hogy amíg nem mondom el neki, addig zaklatni fog.
- A bátyám tegnap meglátott és apám megtiltotta, hogy beszéljek veled.
- De hát most nincs itt - mosolygott.
- Nincs, de Scott igen. Sajnálom, Harry.
Kikerültem őt és bementem a terembe.