44. fejezet - Őszinteség

Sziasztok! :) Meg is hoztam a 44. fejezetet. Lehet, hogy a 45.-et csütörtökön vagy pénteken hozom - mivel szünet lesz. Még annyit szeretnék mondani, hogy újra regisztráltam a Facebookra (eddig azért nem volt, mert folyton feltörték) Aki gondolja bejelölhet: https://www.facebook.com/profile.php?id=100008302321991  Jó olvasást! :)

~E

*Sophi szemszöge*
Átmentem a bátyám szobájába, ahol Amber-rel nyalakodott. A gyomrom egyszeriben felfordult, de inkább nyeltem egy nagyot és figyelmen kívül hagytam.
- Scott, beszélhetnénk? - néztem rá. Elvált Amber ajkaitól, majd rám nézett és elmosolyodott.
- Addig kimegyek a mosdóba - állt fel Amber, és kiment a szobából.
- Na mondd, törpe - támasztotta meg hátul a kezét az ágyon ülve. Felsóhajtottam, majd összeszedtem a gondolataimat. Elég kínos volt, hogy én kezdeményezem a békülést, de ha rajta múlik még a síron túl is haragban leszünk.
- Szerintem felejtsük el, ami történt - hajtottam a fejem a föld felé. - Senkinek nem jó, ha haragban vagyunk.
- Pontosan - lépkedett hozzám, majd megölelt. Visszaöleltem, az arcomat a mellkasába fúrtam és felsóhajtottam.
- Azt hittem már sosem akarsz kibékülni - engedett el és széles mosolyara húzta a száját.
- Harry-nek köszönd, ő mondta, hogy beszéljek veled. Szóval most már leállhatnál a piszkálódással és elfogadhatnád őt.
- De akkor te is fogadd el a barátnőmet - nézett rám komolyan. Halványan bólintottam. Tudtam, hogy nagyon nehéz lesz elviselni azt a csajt, elvégre Harry vele csalt meg. - Ja és szerintem apával is kéne beszélned.
- Lehet... Majd délután a fesztivál előtt.
- Miféle fesztiválra mész? - ráncolta a szemöldökét és a karjait összefonta a mellkasa előtt.
- A srácok fellépnek, ott kell lennem!
- Tudod te mekkora botrányok szoktak ott lenni? Kizárt, hogy odamenj!
Szuper, még csak most békültünk ki, de már megint kezdi az apáskodást. Tudtommal az nem az ő feladata lenne.
- Már pedig ott leszek ha tetszik, ha nem! - rohantam vissza a saját szobámba, ahol Harry épp a pólóját vette fel.
- Na kibékültetek? - nézett rám.
- Hogyne, persze! - vágtam le magam az ágyra. - Csak most meg azzal jött, hogy nem mehetek el a fesztiválra!
- Már miért ne jöhetnél? - húzta fel a szemöldökét és mellém ült. Kezét a térdemre tette és nyugtatóan simogatni kezdett.
- Nem tudom - sóhajtottam. - Szerinte túl sok volt ott a botrány.
- Ugyan már, vigyázok rád! - adott az arcomra egy puszit. Halvány mosolyt húzva a számra ránéztem.
- Én akkor is ott leszek, nem érdekel mit mond.
- El akarsz szökni?
- Ha máshogy nem megy, akkor igen - álltam fel. - Indulhatunk a suliba?
- Persze - mosolygott, majd megfogta a kezemet és elmentünk.

***

Ebédszünetben a srácokkal és Amy-vel egy asztalhoz ültünk. Végignézve rajtuk látszott, hogy másnaposak, de Louis-nak nem csak ez volt a baja. A többiek előtt inkább nem kérdeztem rá, hogy mi, de reménykedtem, hogy Amy-vel nem csináltak semmi még éjszaka.
- Akkor suli után egyszer el kellene próbálni, aztán mehetünk a fesztiválra - kezdtem el. - Nyilván többen lesznek, mint a suliba, szóval mindent bele kell adnotok.
- Uhum - meredt maga elé Louis. - Mi? - nézett rám.
- Ah - sóhajtottam.
- Hol jársz, haver? - bökte őt oldalba Zayn vigyorogva. Nyilvánvaló volt, hogy ő tud valamit.
- Hagyjál már - támasztotta a fejét az asztalon.

*Louis szemszöge*
Sophi csacsogott valamit a fesztiválról meg a délutánról, de nem igazán ért el az agyamig. Amy pont velem szemben ült, és nagyon nehezemre esett, hogy ne bámuljam őt.
- Akkor délután Niall-nél - álltak fel a srácok. Felemeltem a fejemet, majd Zayn-t leszámítva mindenki elment.
- Mi? - néztem fel rá.
- Na jó, mi a baj? - ült vissza. - Miért nem beszéltél még vele?
- Ah, nem tudom. Nem merem neki elmondani - támasztottam meg a fejemet, mire adott egy taslit. - Hé! - néztem rá felháborodottan.
- Megérdemelted - vont vállat. - Szerintem mondd el neki, biztos ő is szeret és akkor újra együtt lehettek.
- Mióta vagy te ilyen randiguru? - ráncoltam a szemöldökömet.
- Nem is tudom - gondolkodott el. - Mindegy, szerintem ne húzd az időt - ütögette meg a vállamat, majd felállt és elment. Rászántam magam, hogy becammogjak órára, ahol magam elé meredve végig Amy járt az eszemben.

***

Délután ahogy - elvileg - megbeszéltük, elmentünk Niall-höz. Elpróbáltul az eddigi számainkat, amiknek a szövegére már alig emlékeztem. Nem tehetek róla, most teljesen máshol járok.
- Fél óránk van indulásig - dőlt hátra Niall és a kezébe vett egy zacskó chipset.
Nem bírtam már tovább, egy légtérbe voltam Amy-vel, és már szinte fullasztott a levegő.
- Amy, beszélhetnénk? - nyögtem ki végül.
- Persze, mondd - nézett rám üres tekintettel. Túl üres tekintettel...
- Négyszemközt...
- Oké - sóhajtott, majd felálltunk és kimentünk az udvarra. - Na mi olyan fontos?
- Amy, én... én nem is tudom hol kezdjem - tettem a kezemet a zsebembe és a földre néztem. - Megbántam, hogy szakítottunk - emeltem fel a fejemet.
- Mi? - ráncolta a homlokát. Nyeltem egy nagyot, majd elismételtem.
- Megbántam a szakítást. Még... még mindig szeretlek, csak eddig túlságosan haragudtam rád azért, mert megcsaltál.
Egy ideig nem szólalt meg, csak felvont szemöldökkel nézett rám.
- Neked van fogalmad arról, hogy mit éltem át az utóbbi napokban? - tette keresztbe a kezeit maga előtt.
- Tudom, és sajnálom!
- Sajnálod - nevetett kínosan. - És most mégis mit vársz?
- Hát... - nem tudtam felelni, csak néztem rá. A válaszomat várva lépett egy kicsit közelebb.
- Most legyen az, amihez neked épp kedved van? Egyáltalán tisztában vagy az érzéseiddel vagy csak úgy beszélsz?
- Tudom, hogy szeretlek - néztem a szemébe. - Te... te érzel még valamit?
- Csak hülyéskedsz, ugye? - vonta fel a szemöldökét. - Szerinted miét sírtam? Miért változtam meg? Miért akadtam ki, amikor közölted, hogy csak egy kaland volt?
Szörnyű volt ezeket hallani, és arra gondolni, hogy mind miattam történt. Hatalmas fájdalmat okoztam neki, amit sose fogok tudni megbocsátani.
- Van rá esély, hogy... újra együtt legyünk? - kérdeztem a félelemtől kicsit remegő hangon.
- Hát esély van, de most nem tudom mit mondjak - nézett rám komolyan. Nyeltem egy nagyot, majd lassan közel léptem hozzá. - Most meg mit csinálsz?
Megfogtam két oldalt az arcát, és hirtelen megcsókoltam. Először el akart húzódni, de aztán visszacsókolt és beletúrt a hajamba. Elmosolyodtam, és hosszasan csókoltam.
Mikor ajkaink elváltak, a homlokomat az övének döntöttem. Láttam, hogy egy könnycsepp végigfolyik az arcán, amit a hüvelykujjammal gyorsan letöröltem.
- Ne sírj - suttogtam. - Kérlek - csuklott meg a hangom.
Megsimítottam az arcát, de elhúzta a fejét és a földre nézett. A szívem majd' megszakadt, hogy szomorúnak láttam. Magamhoz öleltem szorosan, és nyugtatóan a hátát simogattam.
A keze maga mellett lógott, nem ölelt vissza. Fájt, hogy ennyire eltávolodott tőlem. Szinte már sírni tudtam volna, de nem tettem.
- Ne szenvedjünk tovább - engedtem el és a szemébe néztem. - Kezdjük újra, kérlek.
- Nem tudom, Louis... Annyit szenvedtem.
- Tudom, és ez nagyon rosszul esik nekem is, hidd el. De mindent meg fogok tenni, hogy boldog legyél. Adj egy utolsó esélyt!
- Kell egy kis idő, hogy átgondoljam - hajtotta le a fejét. Utálok várakozni és ezt ő is pontosan tudja. De ha ez kell ahhoz, hogy újra együtt legyünk, akkor megpróbálok türelmes lenni.