60. fejezet - Változatlan

Sziasztok! :) Sajnálom, hogy sokat kellett várnotok erre a fejezetre. Most magyarázkodhatnék, hogy miért nem írtam, de egyszerűen csak nem volt hozzá ihletem. De most van, megírtam, szóval remélem, hogy tetszeni fog. Mostantól jelen időben írom az utolsó pár fejezetet, mert úgy valahogy nekem könnyebb. Remélem nem zavar meg titeket. Jó olvasást! :)

~E

Egy év múlva...

Egy éve történt, hogy Harry-ék hozzánk költöztek. A helyzet azóta is változatlan. Minden nap ugyanúgy telt. Reggel felkeltünk, elmentünk iskolába, azután hazaértünk, és Harry egész estig Lizzie-vel volt. Sőt, valamikor még éjszaka is. A bátyám és Amber azóta is boldogok együtt, ahogy Amy és Louis is. Nekem egy év alatt sem sikerült elfelejtenem Harry-t. Úgy pedig végképp nehéz, hogy minden pillanatban összefutok vele, ugyanis a szobája pont az enyémmel szemben van.

A mai nap az első a nyárból. Végre teljesen kipihenve magam ébredek fel tíz órakor. Kinyújtózkodom, és fáradtan felülök. Még Lizzie idegesítő vinnyogását nem hallom Harry szobájából, ezek szerin nincs itt. Még... Kómásan lebattyogok a konyhába, ahol apa és Anne - mostanra már a mostohaanyám - kávéznak.

- Jó reggelt, kicsim - mosolyog apa. - Jól aludtál?

- Ja - nyögöm fáradtan, a hajamba túrok, s töltök magamnak is kávét. Felpattanok a pultra, és ott kezdem el iszogatni.

- Hali - jön be Harry fitten, kivesz a hűtőből egy üveg vizet, és a konyhapultnak dől közvetlenül mellettem. Tisztában van azzal, hogy még mindig szeretem, és ezt szépen kihasználja. Megforgatom a szemem, és próbálok nem venni róla tudomást.

- Mi a mai programotok? - mosolyog ránk Anne kedvesen.

- Én áthívom Lizzie-t - mondja boldogan Harry, s rám pillant. Mélyen felsóhajtok, de próbálom nem kimutatni a dühömet.

- Én pedig jó messzire kerülöm a házat - mosolygok keserűen Anne-re, s a csészémet beteszem a mosogatóba. Hallom, hogy Harry felkuncog. Szó nélkül rohanok fel a szobámba, kinyitom a szekrényemet, kiveszek egy farmert és egy laza pólót, majd magamra kapom. A fürdőszobában is elvégzem a dolgaimat, majd leszaladok a lépcsőn.

- Hová mész? Nem reggelizel? - néz utánam apa, ahogy nyitom az ajtót.

- Majd eszek valahol máshol, de most nincs étvágyam - megyek ki. Felsóhajtok, és ahogy a kapun is kijutok, összefutok Lizzie-vel.

- Szia - mosolyog kedvesen. Nem is értem, de valamiért nyalizik nekem, próbál barátkozni. Undorító.

- Oh, szuper. Nem tudtam, mi hiányzott - nézek rajta végig, kikerülöm és elmegyek. Utam rögtön Amy-hez vezet, bekopogok, s ő fáradtan, fehérneműben nyit ajtót.

- Szia! - mosolyodik el, és megölel. - Mizu?

- Nem sok - megyek be, és meglátom Louis-t. Csak egy boxer van rajta. - Uh, megzavartam valamit?

- Nem, dehogy - legyint Louis. - Harry?

- Ah, ne is mondd - vágom le magam a kanapéra. - Már Lizzie nálunk van - forgatom meg a szemem.
- Nem kellene túllépned már Harry-n? - dől mellém Amy. - Már egy éve csak szenvedsz miatta.
- Ja, kellene - sóhajtok. - Csak sajnos nem megy - csukom be a szemem.
- Hát akkor keress valakit! Hátha azzal elfelejted.
- De nem akarok senkit - sóhajtok. - Akárhányszor megpróbáltam valakivel lenni, valamiért mindenkiben őt láttam. Várom, hogy elmúljon a szerelmem iránta, de... úgy érzem, hogy csak erősödik.
Megharapom az alsó ajkamat, és ránézek.
- Jaj, te lány - rázza a fejét.
- Harry olyan szemét... Folyamatosan csesztet, és direkt az orrom alá dörgöli, hogy Lizzie-vel van.
- Harry mindig is ilyen volt - néz rám Louis. - Szerette, ha a lányok odáig vannak érte, és úgy látszik, ez sosem változik.
- Mindegy is - nézek le. - Van kedvetek csinálni valamit?
Az utóbbi egy évben nagyon sok időt töltöttem velük, főleg hétvégenként. Louis-val is legalább annyira összebarátkoztam, mint Amy-vel.
- Öm... - néz Amy Louis-ra, majd újra rám. - Tudod, ma úgy terveztük, hogy az egész napot kettesben töltjük...
- Ja, értem... Akkor bocsi a zavarásért - állok fel, és kimegyek. Ez kínos volt...
Fogalmam sincs, hogy mit csinálhatnék, csak sétálgatok az utcákon. Látom, ahogy a szerelmesek boldogan ölelkeznek, csókolóznak. A szemeim megtelnek könnyekkel. Egy éve nem éreztem Harry ajkainak az ízét, és már nagyon, de nagyon hiányzik.
Az égen sötét felhők gyülekeznek, és már hallom messziről a dörgést. Szuper. Pár percem van csak hazaérni, mielőtt teljesen leszakadna az ég. Gyorsan szedem a lábaimat, szinte már szaladok, és ahogy beérek a házba, zuhogni kezd az eső. Felsóhajtok, leveszem a cipőmet és bemegyek a nappaliba. Mindenki ott van... Apa és Anne egymás mellett ülnek és apa keze Anne térdén van. A velük szemben lévő kanapén ül Scott, az ölében Amber, mellettük ugyanígy Harry és Lizzie.
- Miért nem hoztad haza a barátodat? - néz rám Harry. - Oh, hát persze. Mert nincs - vigyorog.
- Kicsim, hagyd őt békén, jó? - néz rá Anne, de Harry csak nevet. Nem is értem, hogy vagyok képes még mindig szeretni.
- De komolyan, miért nem szerzel magadnak valakit? - néz rám Lizzie. Kínosan felnevetek.
- Persze, hogy aztán majd őt is elvedd tőlem, mi?! Ribanc - motyogom az utolsó szót.
- Ne beszélj így róla! - emeli fel a hangját Harry. - Csak féltékeny vagy, mert ő ezerszer jobb, mint te. Nyelek egy nagyot, s nehezen tartom vissza a könnyeimet, amik összegyűltek a szememben.
- Remélem, hogy sokkal többet tud neked adni, mint én valaha - nézek Harry-re, s felrohanok a szobámba. Az ágyamra borulva utat törnek könnyeim, s lefolynak az arcomon.

*Lizzie szemszöge*
Harry keze a combomon van, s megállás nélkül simogat. Sophi-t egy kicsit sajnálom, amiért szegényke nem tud magának pasit találni. De nem annyira izgat, elvégre Harry már egy éve újra az enyém.
- Gyere, édes, menjünk fel a szobámba - tol le magáról, majd feláll, és megfogja a kezemet. Maga tán húz a lépcsőn, bemegyünk a szobájába, és a falhoz nyomva megcsókol.
- Hm... Tudod, hogy imádom, amikor ilyen vad vagy - mosolyodok el.
- Tudom - vezeti le a kezét az oldalamon egészen a fenekemig, és megmarkolja. - És tudod, hogy én meg imádom, amikor hangos vagy - mosolyodik el féloldalasan. Kicsit felnevetek, átölelem a nyakát, és szenvedélyesen megcsókolom. Nyelvét rögtön átdugja a számba, és hosszasan, forrón smárolunk. - Emlékszem még az első orgazmusodra - zihálja az ajkaimra. - Azóta is felizgulok, ha csak rágondolok - simul teljesen hozzám. A hajamat hátrasöpri, és csókokkal kezdi ellepni a nyakamat. Mindig imádom, amikor ezt csinálja.
- Harry! - hallatszik Anne hangja az ajtón túlról. Harry felsóhajt, kicsit eltávolodik tőlem. Unottan nyitja ki az ajtót.
- Mondd!
- Szerintem kérj bocsánatot Sophi-tól, nagyon csúnyán viselkedtél vele!
- Anya, ne már!
- Harry!
- Ah, Istenem - morog, és dühösen megy át Sophi szobájába.

*Sophi szemszöge*
Harry szó nélkül ront be a szobámba. A könnyeimet gyorsan letörlöm, rápillantok, majd az ágyamon fekve a másik oldalamra fordulok, átölelek egy párnát.
- Bocs - közli unottan. Tisztán hallatszik, hogy nem önszántából kér bocsánatot. Nem válaszolok. - De tényleg nem lehetsz ennyire gázos!
Összeszorítom a szememet. Nem akarok neki visszaszólni, abból csak még nagyobb baj lenne.
- Hallod? - lép elém. - Már megint sírsz? - sóhajt.
- Hagyj békén - motyogom.
- Istenem, ne csináld már! Egy éve volt, könyörgöm! Lépj már túl! Ennyire nem lehetsz becsavarodva!
- Nem vagyok becsavarodva, oké? Csak menj ki.
Nem mozdul, mereven néz rám. Felállok, és elkezdem őt kitolni a szobámból, de az ajtó mellett hirtelen a falhoz nyom, közel jön hozzám. Szemeim megakadnak tökéletes ajkain, amikre legszívesebben most lecsapnék. Nyelek egy nagyot és a szemébe nézek.
- Na? - mosolyodik el. - Elgyengültél, igaz? - suttogja, arca közel van az enyémhez. A szívem majd' kiesik a helyéről, annyira dübörög. - Megcsókolnál?
Nagyokat pislogok, és az ajkaimat beszédre nyitom, de egy hang sem jön ki a torkomon. Felkuncog.
- Még mindig szeretsz? - húzza végig ujját az alsó ajkamon. Szaggatottan kifújom a levegőt, s lehunyom a szemem. - Mondd ki!
Elfordítom a fejemet, de teste még mindig az enyémmel érintkezik.
- Gyáva vagy - löki el magát a faltól, s végignéz rajtam. Kimegy. A fal mellett lecsúszok a földre, s legszívesebben ordítanék, de egy hangot sem tudok kinyögni.